Kiakadt a nép: luxusfizetésen pöffeszkednek a jótékonysági szervezetek vezetői, miközben az egyszerű dolgozók a létminimumon tengődnek. Sokan már elfordultak a "jótékonykodóktól", mert elegük van a pofátlan képmutatásból.
Ugyan már, ki az, aki manapság tényleg elhiszi, hogy a jótékonyság csupa önzetlenség és odaadás? Egyre többen háborodnak fel azon, hogy miközben a segélyszervezetek nehéz sorsú embereknek gyűjtenek, addig a csúcsvezetőik hat számjegyű fizetést vágnak zsebre. Ez a kettős mérce nemcsak elviszi a nép idegeit, de el is űzi az adományozókat, méghozzá tömegesen.
Vegyük például Oliviát, aki egy vidéki városban vezet egy jótékonysági boltot. Évi nagyjából 23 ezer fontot visz haza, ami a mai világban azt jelenti, hogy éppen csak kijön a hónapból. Hosszú műszakokat tol, szinte sosem pihen, és a vevők meg az áruk folyamatosan érkeznek. Mindezt persze szívvel-lélekkel csinálja, mert az ügy, amit képvisel, nagyon közel áll hozzá.
Ahogy elmondta a The Telegraphnak: „Ahányszor csak több pénzt kérek, azt kapom, hogy már semmi nem maradt – utalva arra, hogy ha tényleg érdekelne a szervezet, akkor nem is kérnék fizetésemelést.” Szívszorító, hogy még a szervezet által támogatott betegséget is átélte, így személyesen is érintett, ami még különlegesebb kapcsolatot ad neki a munkához.
De amíg az ő szintjén lévő dolgozók egyik fizetésből élnek a másikig, addig a vezetői székben ülők továbbra is pofátlanul nagy, hat számjegyű fizetéseket markolnak. És ez pont akkor történik, amikor sorra szüntetik meg a szolgáltatásokat, zárnak be a boltok, és bocsátják el a munkatársakat.
Nem csoda, hogy ez az egész forrponttá vált a közvéleményben. A felháborodás már ömlik a komment szekciókból és a fórumokról. Egy The Telegraph olvasó fogalmazott is: „Elég egy pillantás a vezetői fizetésekre, hogy az embernek elmenjen a kedve az adakozástól.” Egy másik pedig hozzátette: „Az igazi ok, amiért az emberek már nem adakoznak jótékonysági szervezeteknek, az az, hogy mi, a nép, rájöttünk: a jótékonysági vezetők túlfizetik magukat.” Ez tényleg olyan dolog, amihez nem kell atomfizikusnak lenni, elég a józan paraszti ész!
Nézzünk pár konkrét példát, hogy tényleg elhiggyük! Gemma Peters, a Macmillan rákbetegeket támogató szervezet vezérigazgatója évi 190 ezer fontot keres. Ugye, nem is hangzik rosszul? Na de! Az év elején a szervezet drasztikus leépítéseket jelentett be: 400 embert küldtek el, bezárták a 14 millió fontos támogatási programjukat, és alaposan megkurtították a zászlóshajónak számító tanácsadó vonalukat. Mindezt miközben a vezérigazgató vígan kaszál.
És ami még ennél is döbbenetesebb: a leépítések ellenére a Macmillan most egy új stratégiai igazgatót keres, aki akár 119 ezer fontot is hazavihet évente. Ez csak egy a sok vezetői pozíció közül, amelyekért hat számjegyű fizetést kínálnak. Vagy ott van a Scope, amely 124 munkahelyet szüntet meg, de a vezérigazgatójuk, Mark Hodgkinson 150 ezer fontot tehet zsebre.
Az Age UK vezetője, Paul Farmer 192 ezer fontot, a Cancer Research UK-tól Michelle Mitchell pedig alapból 276 ezer fontot keres. Utóbbi szervezet ráadásul öt év alatt 19%-kal kevesebb támogatásból gazdálkodik! Ez már nem is pofátlanság, hanem szemtelenség a köbön!
A The Telegraph szerint legalább 270 vezető keres több mint 100 ezer fontot a jótékonysági szektorban. Ezt a pénzt javarészt, ha nem is közvetlenül, de közvetetten, az adományozók befizetéseiből és állami támogatásokból kapják. Tehát a mi pénzünkből, magyarul!
A Jótékonysági Bizottság is azt mondja, hogy a vezérigazgatói fizetéseknek „ésszerűnek” és indokoltnak kell lenniük. De persze, ők is csak pislognak, mert korlátozott a hatáskörük, hogy beavatkozzanak. Vagy nem akarnak? A jótékonysági vezetők rendre védik a fizetésüket, azzal érvelve, hogy egy nagy, összetett, országos szervezetet irányítani „magas szintű szakértelmet és tapasztalatot” igényel. Orlando Fraser, a Bizottság elnöke lazán annyit mondott, hogy van, aki soknak látja ezt a pénzt, de van, aki szerint ez a piaci ár. Ja, persze, pont annyi, mint egy multi vezérigazgatójának, mi? Csak épp a jótékonyság nevében… Ez már inkább a profitéhség, mint a jótékonyság!
Na de, az egyszerű dolgozóknak, a frontvonalban szolgálóknak ez a fizetési szakadék egyáltalán nem figyelmen kívül hagyható. Észak-Angliában egy tapasztalt jótékonysági boltvezető elmondta, hogy egyre nagyobb a szakadék a központ és a boltok között. Az alkalmazottak felháborodtak a vezetői fizetések nagyságán, és azt sugallják, hogy itt már nem csak a pénzről van szó, hanem arról az üzenetről, amit ez az egész sugároz. Arról, hogy mennyit is ér valójában az, aki a piszkos munkát végzi.
Az nfpResearch kutatása szerint az utóbbi években drasztikusan csökkent a közvélemény bizalma a jótékonysági szervezetek iránt. És mi az ok? Az egyik legfőbb tényezőként következetesen a vezetői fizetéseket nevezik meg. Valahol érthető, nem?
Az Age UK szóvivője azért próbált valami okosat mondani: „Az Age UK vezérigazgatójának fizetését a Kuratórium állapítja meg, amely figyelembe veszi a szerephez szükséges készségek és tapasztalatok széles skáláját és mélységét, hiszen ez a pozíció kulcsszerepet játszik a Jótékonysági Szervezet munkájában, amely évente millió idős embernek segít szerteágazó szolgáltatásaival, helyi, nemzeti és nemzetközi szinten.” Persze, persze. Mi meg elhisszük, hogy ez mind a „millió idős ember” javát szolgálja. Az Express.co.uk egyébként megkereste a Macmillant és a Scope-ot is kommentért. De valószínűleg csak a szokásos PR dumát kapták, ha kaptak egyáltalán valamit.
#Köztér #Európa #Cikkek #Szöveges