Wikileaks-Clinton-Assange – A Deep State korrupciójának és hatalmának leleplezője ül börtönben és nem a bűnösök!

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

Amikor megkérdezték Hillary Clintont a napokban a Wikileaks alapítójának, Julian Assange-nak a letartóztatásáról, a következőket válaszolta:
“Felelnie kell, azért, amit tett!”

De mégis mit tett Assange? Újságírókhoz méltan feltárta az igazságot.




A Wikileaks segítségével tudhattuk meg azokat a dokumentumokat, melyekből kiderült, hogyan vesztegetnek meg, tartanak kézben és iktatnak ki ellenfeleket a Clinton-klán, Hillary Clinton és szövetségesei. A Demokrata Párton kívül és belül egyaránt. De a belső dokumentumokból derült fény a Hillary és John Podesta sátáni rituáléira és üzelmeire is.

Választási kampányában Trump azt hirdette, hogy imádja a Wikileaks-et.

Persze, hogy imádta, hiszen Assange segítségével derültek ki azok a mocskos dolgok, amikben a Clinton-Obama-Podesta kör és a felette álló ‘Deep State’ mélyállam benne van.
De ma már Trump azt mondja:

Nem tudok semmit a Wikileaksről. Nem az én dolgom.”

És most Julian Assange letartóztatásban van. De már nem számít?
Vagy kicsoda egyáltalán Julian Assange? Egy eszköz?

Aki a szólásszabadságot és a szabadságot támogatja, annak talán mindegy is, mert nem ez számít! Hanem, amit képvisel.

A hatalom utálja az igazságot. Zsigerből gyűlöli, mert akadályozza a tömegek kontroll alatt és hazugságban tartását.

Hillary Clinton egyszer azt is javasolta, hogy dróntámadással kellene likvidálni Julian Assange-ot és a Wikileaks-et.
Ez az ötlete nem meglepő, tudva, hogy útját holttestek kísérik Benghazitól a demokrata párti társa megyilkolásáig, aki átadta az FBI-nak a terhelő dokumentumokat.

Assange élete éppen miattuk volt és van veszélyben már sok éve. Az igazságról mutatott meg a világnak jelentéseket és dokumentumokat.

Amikor a New York Times és a Washington Post leközölte a hírhedt “Pentagon Papírokat” (Pentagon Papers) – ők csak ugyanazt tették, amit Assange is tett: Nyilvánosságra hozta az igazságot.

Azokat a sajtótermékeket Pulitzer díjjal jutalmazták, míg Assange-ot halállal és börtönnel fenyegették meg! Emlékszünk, Tom Hanks játszotta a főszerepet az erről szóló “Post” című filmben. Assange része fenyegetés, halálbüntetés és börtön.

A szólásszabadság már megszűnt Nagy-Britanniában és Nyugat-Európában, de a Deep State szeretné, ha az USA-ban sem lenne. Azt szeretnék, ha csak az a verzió lenne érvényben mindenből igazságként, amit ők jónak és célirányosnak tartanak.

img.png

Míg a Clintonok milliárd dollárokat kaptak a véres szaúdi diktatúrától és Ukrajnából, hatalmas pénzmosodát üzemeltettek a Clinton Foundation segítségével, az adományozók még többet akarnak. Még több pénzt és még több hatalmat. Meg akarják mutatni, hogy kezükben a gyeplő továbbra is.

Bosszút akarnak állni azokon, akik keresztbe tettek nekik. Most, hogy elbukott legnagyobb szabású lejáratási hadjáratuk, a Russia-gate összeesküvés botránya, ami áttételesen köthető ahhoz, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott igazságai okozták bukásukat. Rákerestem a Clinton Alapítvány oldalán a támogatók hozzsú listájára:
10-25 millió dollárt adományozók között ezeket találjátok…

clintondeal-fb

Az FBI forgatta fel a Clinton Alapítvány mocskos ügyeiről aktákat kiszivárogtató leleplező személy otthonát! A ‘Deep State’-et fenyegette meg Trump

Most Clinton Julian Assange-t akarja börtönben látni. Ez az ő módszere, hogy elterelje arról figyelmét, amit tett és amit Julian Assange nyilvánosságra hozott.
Nem Oroszországtól kapta a Wikileaks ezeket a dokumentumokat. Elég volt hozzá annyi, hogy Hillary Clinton titkosítás nélküli szervereken bonyolította privát levelezését és minden benne volt….

A Wikileaks és az FBI nem Moszkvából, hanem a demokarata párti Seth Rich-től kapta meg a hozzáférést, akit aztán meggyilkoltak ezért.

Legfontosabb Assange-interjú, ami mai napig nem ok nélkül van kint a VilagHelyzete Blogon: “Clintont és az ISIS-t ugyanabból a pénzből finanszírozzák” – Julian Assange




A Wikileaks és Assange mindössze a korrupció, a Deep State és a hatalom legmocskosabb arcát és az igazságot mutatta meg nekünk és a világnak! Illetve annak is csak egy darabkáját!

SBG Buddha

 

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel