Ezeket a tüneteket okozza, sokan saját magukon is felismerik. Emellett kapcsolatba hozták a daganatokra való hajlam növekedésével is! A wifi, pontosabban az általa okozott sugárzás hatásairól a mai napit heves viták vannak még a tudományos körökben is.
Az orvosok és szakemberek két táborra bomlottak. Az egyik tábor váltig állítja, hogy nem káros, és hatalmas jelerősség, dózis kellene ahhoz, hogy bármiféle hatása legyen a szervezetre. A másik oldal viszont tanulmányokra hivatkozik, melyek valóban kimutatnak bizonyos összefüggéseket, amikből arra lehet következtetni, hogy komoly okunk lehet aggódni.
Egyrészt soha senki sem vizsgálta a hosszútávú hatásait a wifinek, így nem is állapíthatták meg azt, hogy valóban mit tud okozni évek, évtizedek viszonylatában. Sokan pedig attól tartanak, hogy jelentős kockázatnak teszik ki az emberek magukat nap mint nap.
Egyes kutatások szerint a rákos megbetegedésekre, daganatok keletkezésére való esélyt jelentősen növeli, ha valaki hosszú távon van kitéve wifi sugárzásnak.
“Ezek a sugárzások különböző hullámhosszokon áthaladnak a testünkön és a sejtjeinken. Kölcsönhatásban vannak egymással, naiv dolog lenne azt hinnünk, hogy nem okozhatnak akár gondot!” – állítják.
A másik oldal persze ezeket egyértelműen cáfolja, de sokatmondó az, hogy a fejlett országokban komoly kutatásokba öltek bele rengeteg pénzt napjainkban is, hogy pontot tegyenek a vita végére…
Ha az alábbiak valamelyikét tapasztalod , akkor érdemes elgondolkodnod arról, hogy felhagyj az állandó internetezéssel, és kerüld a nyílt wifi-t használó helyeket.
- állandó fáradtságérzet
- fülzúgás, fájdalom
- koncentrációhiány
- gyakori és erős fejfájás
- alvászavarok
- daganatos betegségek
Sajnos mindenki ki van szolgáltatva, hiszen tényleg bárhova mész, mindenhol ott van a vezeték nélküli hálózat, a wifi.
Ha szeretnél valamit tenni az egészséged érdekében, akkor legalább estére áramtalanítsd az áramkört, amely a routert és az internetet táplálja..
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter