Van ott pénz: Fejenként 1,5 millió forintért csempésztek „menekülteket” Németországba

Hatalmas razzia keretében számoltak fel egy nemzetközi embercsempész-hálózatot, amely azzal az ígérettel szállította Görögországból Olaszországba a „menekülteket”, hogy ha sikerül a Németország felé vezető úton elkerülniük a regisztrációt, akkor a németek már nem is küldhetik őket haza.

A görög parti őrség pireuszi központjának tájékoztatása szerint három görög állampolgárt és két külföldit sikerült tetten érni, ahogy 41 menedékkérőt próbáltak egy vitorláshajóval a nyugat-görögországi Lefkáda szigetének térségéből Olaszországba juttatni.

A bűnszervezet – a parti őrség köreiből származó értesülések szerint – már hónapok óta csempészett embereket Görögországból Olaszországba, kijátszva az immár megszigorított olasz tengeri határvédelmet.

Fotó: AFP

A hatóságok egy vitorlás hajó mellett egy kisbuszt és egy teherautót is lefoglaltak, amelyek segítségével a migránsok szárazföldi fuvarozását bonyolították a bűnözők Görögország más térségeiből a Jón-tenger partvidékére.

A parti őrség feltételezi, hogy a felszámolt bűnszervezetnek vannak tagjai Törökországban és Olaszországban is.

Az embercsempészek fejenként 3500-5000 eurót (mintegy másfél millió forint) követeltek a „menekültektől”.

dpa német hírügynökség szerint az illegális bevándorlóknak az embercsempészek segítségével gyakran észrevétlenül sikerül bejutniuk Törökországból Görögországba, ahol a helyi hatóságok így nem tudják nyilvántartásba venni őket.

Amennyiben pedig sikerült a menedékkérőknek továbbjutniuk Olaszországon keresztül Németországba, a német hatóságok már nem küldhetik vissza őket Görögországba, mivel a migránsok ujjlenyomatai és más adatai nem lettek rögzítve az Eurodac-rendszerben – fűzte hozzá a görög parti őrség egyik tisztségviselője a hírügynökségnek nyilatkozva.