Van kiút a transzneműségből: ez az egyed például most már nem nélküli ufó szeretne lenni

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A most 33 éves Jareth Nebula nőnek született, de 29 éves korában “átműtette magát férfivá”, most viszont úgy gondolja, hogy “nem akar egyik emberi nemhez sem tartozni, hanem ő egy földönkívüli lény”.

A fodrászati recepciósként dolgozó Nebula ezért el is távolíttatta a mellbimbóit és a szemöldökét, hogy “még kevésbé tűnjön emberinek”. A testére 78 csillagot tetováltatott fel, és szeretné ezt egészen 333-ig növelni, mert “mindig is a három volt a szerencseszáma”.

Nebula azt mondja, inkább hívják “az”-nak, vagy “dolog”-nak, mint “ő”-nek (angolul he-nek vagy she-nek).

“Miután szint vallottam transzneműként, azt hittem, hogy végre valóban megtaláltam magamat, de rájöttem, hogy tévedtem. Nem úgy gondolkozok és érzek, mint az emberek. Nem is igazán tudom megmagyarázni ezt másoknak” – nyilatkozta.

“Nem érzem magam komfortosan sem férfiként, sem nőként vagy bármiként a kettő között. Tudom, hogy emberi formába ragadtam, és hogy így vesznek rólam tudomást mások, de szerintem én egy nemnélküli földönkívüli vagyok. Mindig is érdekeltek az ufók, és hogy milyen földönkívülinek lenni, szóval az ötlet, egy nemnélküli aliennek lenni, teljesen önazonos nekem” – mondta.

Sajnos azonban az új identitását senki sem akarja elfogadni, így a családja sem, ők a mai napig “transz férfiként” tekintenek rá…

(Mirror – 24.hu nyomán)

Forrás

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel