Vádat emeltek a sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja ellen

Vádat emeltek a sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja ellen a Veszprém Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a tizenhat éves terhelt ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a hatóság. Áldozata 8 éves volt.

A vádirat szerint a 16 éves terhelt és 8 éves áldozata a sólyi futballpályán ismerkedtek meg, majd miután a vádlott rendszeresen találkozott a kislánnyal és annak bátyjával, szexuális vonzalom alakult ki benne a sértett iránt. Ennek megfelelően a terhelt a kislányt az erdőbe csalta, ahol a Séd- patak partján álló régi papírmalom romjait keresték fel.

A romoknál lezajlott beszélgetésük során a kislány a közös játszótársukat, egy, a vádlottal barátságban álló fiút dicsért, ami az elkövetőből haragot váltott ki, és elhatározta, hogy bosszúból, illetve a szexuális vágyának kielégítése céljából megöli a sértettet.

Ezt követően a vádlott megkötözte a lányt, majd többször a víz alá nyomta, később pedig egy kővel több erős ütést mért a sértett fejére. Az ekkor eszméletét vesztő áldozatot a terhelt kikötözte és sorsára hagyta a patak mederben. A sértett halálának közvetlen oka fulladás volt.

Miután a gyermek kora este nem érkezett haza, előbb a testvére kezdte keresni, majd az édesapa bejelentése alapján szervezett keresés kezdődött, melynek során a kislány holttestét a hajnali órákban találták meg a Séd patak medrében.