ŰRDIKTATÚRA – Az USA új Kozmikus Hegemóniája

A valós életben 1950-es években született a Project Thor ötlete az amerikai hadseregben, miszerint kinetikus (nem robbanó, csak behatoló) fegyvereket telepítsenek az űrbe. A projektet a 2000-es évek óta továbbfejlesztik.

ŰRDIKTATÚRA – Az USA új Kozmikus Hegemóniája

Az Egyesült Államok Kongresszusa hamarosan megszavazza a Space Force, Űrhaderő létrehozását, amit a már meglevő, 2019. augusztusában létrejött Űrparancsnokságból hoznak létre.

„Készen kell állnunk” – mondta Trump, miközben az Ovális Irodában aláírta a Pentagonnak címzett elnöki rendeletet. Leszögezte, hogy a kormányzat számára az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés.

A kezdő személyzet 200 fő lesz, de ezt 2024-ig 15.000 (!!!) főig emelik fel.

Az új szervezet jelentős, 72.4 millió dolláros kezdő éves költségvetéssel indul, amit a Pentagon (az amerikai, védelminek hazudott hadügyminisztérium) biztosít annak 738 milliárd dolláros költségvetéséből.

Az 1967-es Külső Űr Egyezmény (Outer Space Treaty), mely tiltja a fegyverek használatát az űrben, egyik aláírója az USA volt. Ennek egyoldalú felmondására lehet számítani az USA részéről és ezzel sajnos egy Teljes Spektrumú Dominancia veszi kezdetét, a totális kozmikus diktatúra, egy kozmikus fasizmus: ha nem az amerikai hadügyi-ipari nagyvállalati érdekek füttyszavára táncol az országod, kap egy kis ízelítőt a GI Joe akciófilmben bemutatott Rods of God fegyvernemből.

A valós életben az 1950-es években született a Project Thor ötlete az amerikai hadseregben, miszerint kinetikus (nem robbanó, csak behatoló) fegyvereket telepítsenek az űrbe. A projektet a 2000-es évek óta továbbfejlesztik.

Annak mintájára, ahogyan a Tengerészgyalogság haderőnem a Haditengerészet alá tartozik, úgy az Űrhaderő a Légierő alá fog tartozni.

Az Amerikai Védelmi Minisztérium közleménye:

A Project Thor-t működés közben így kell elképzelni?

Számos kutató, leleplező informátor szerint a Légierőnél a patriótább haditengerészettel szemben a náci frakció áll, tudniillik, a Gémkapocs Hadművelet (Operation Paperclip) során sok náci tudóst importáltak az USA-ba a II. világháború végénél, hogy azokat ne a Szovjetunió szerezze meg, azonban e tudósok teljesen átszőtték az amerikai hadügyi-ipari komplexumot (erről már rengeteg, ebből a közegből kilépett, nyugdíjazott informátor beszélt, természetesen rendszerszintű vagy a nyilvánosságot érintő pozitív következmények nélkül).

‘May the (Space) Force be with you,’ Congress tells Trump in new Pentagon budget bill

“Ezen” informátorok közé tartozik a kanadai egykori hadügyminiszter és egykori miniszterelnök-helyettes, Paul Hellyer is, aki a világon a legmagasabb beosztású ember, aki valaha erről az összeesküvés-valóságról hírt adott (legátfogóbb könyve erről a The Money Mafia).Az aláírás után Donald Trump arról beszélt, hogy „az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak . Úgy látja, hogy az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is alkalmas lesz.”

Az űrhaderő felállításának tervét az elnök 2018 júniusában – az Egyesült Államok Nemzeti Űrtanácsa ülése előtt – jelentette be, hangsúlyozva, hogy az öt másik haderőnemtől elkülönülő, de azzal egyenrangú haderőnemet kell létrehozni. A végső döntés a kongresszusé, amelynek meg kell szavaznia az amerikai hadsereg átszervezését.

A tervek szerint az űrhaderő eleinte a légierő keretei között létrehozott parancsnokság lesz, majd a kongresszus hozzájárulása után válik önálló haderőnemmé. Ez lehet 1947 óta az első új haderőnem.

Az űrhaderő első feladata az lesz, hogy az esetleges támadásoktól megvédje az amerikai tulajdont, az amerikai eszközöket a világűrben. Ennek egyik módja a támadásokkal szemben ellenállóbb műholdak építése, vagy a műholdakat többször felhasználható hordozórakéták alkalmazása. Emellett megelőző lépés lehet az ellenséges műholdpusztító fegyverek megsemmisítése, még mielőtt azok eljutnának a céljukhoz. Katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a kapacitások kifejlesztése egyúttal elrettentő hatású lehet egy világűrbeli háború megindításával szemben.

Az űrhaderő további feladata lehet a világűr megtisztítása a veszélyes űrszeméttől. Ez háborús helyzetben az ellenséges műholdak kölcsönös, tömeges megsemmisítése esetén rendkívül fontos lehet.

Egyes kommentárok úgy vélik, hogy Donald Trump militarizálni akarja a világűrt. A Space News című szaklap tavaly – az űrhaderő létrehozásának bejelentése után – közzétett egyik elemzése szerint azonban ez már évtizedekkel korábban megtörtént. A Dwight Eisenhower elnök idején az űrkutatási és űrrepülési hivatalt (NASA) létrehozó 1958-as űrtörvény ugyanis csakis a civil űrtevékenységet adta a NASA kezébe, a katonai jellegű űrtevékenységet a Pentagonhoz utalta. A tárcán belül működik is egy olyan hivatal, amely összefogja és irányítja a különböző fegyvernemeknél folyó űrtevékenységet.

Forrás: SGB Buddha

Originally posted 2020-02-15 15:36:49. Republished by Blog Post Promoter