Ujhelyi-etetés – „Életünket és vérünket” Gyuri bácsinak!

Ha hiszik, ha nem, Ujhelyi István szoci EP képviselő megint kiakadt a valóságtól. Ezúttal az nem tetszett neki, hogy egy tudta nélkül készült fényképfelvétel pontosan dokumentálta, hogy ő is a képviselői irodaházbeli olcsó konyhán ebédel. Ez egyébként az elmúlt évtizedekben a kutyát sem érdekelte.

Mint ahogy az sem, hogy Gyurcsány Ferenc a parlamenti menzán étkezik vagy Sneider Tamás jobbikos elnök szintén az országgyűlési képviselők irodaházában, ugyancsak hétköznapi áron kosztol.

Miközben nekik sem kell szégyenkezniük millióközeli fizetésük miatt. Különösen nem Ujhelyinek, akinek járandósága háromszor nagyobb, mint a magyar miniszterelnök havi durván egymilliós fizetése.

Ujhelyi az Echo Tv-nek való telefonálás közben. (Fotó: Facebook)

Csakhogy a DK-s Gréczy Zsolt és Varju László politikai színjátékával botrányt igyekezett kavarni a Miniszterelnökség várbeli épülete előtt, mondván, micsoda disznóság, hogy az ottani menzán 850 forint a menü, kicsit drágább, mint a parlamentben vagy a képviselői irodaházban, miközben azt az ország első számú étterme, a Gundel szállítja.

Az ellenzék szerint ezt a kedvező árat a miniszterelnök nyilván kierőszakolta. És hogy a demagógia csomolungmai magasságokig érjen, ugyanezt a menzakosztot követelték a kórházakba és az iskolákba is. Miután a Gundel vezetője elmondta, hogy nekik a catering szolgáltatással együtt nagyon is megéri a Miniszterelnökségen menzát üzemeltetni, lényegében pont került az ügy végére.

Tudjuk azonban jól, amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

S ha valamely „kisökörnek” mégis szúrja a szemét, hogy a menza miatt az Orbánt támadó ellenzék jeles tagjai is olcsón ebédelnek, s arról készít egy két fotót, akkor ugye kiborul a bili. Akkor ez tűrhetetlen, sőt, egyenesen a képviselő magánéletébe való durva beavatkozás.

Ujhelyi István legalábbis erre hivatkozott, amikor lebukása miatti dühében, amiről szerencsére a széles nyilvánosság is értesült, Strasbourgból felhívta Bohár Dánielt, az Echo Tv munkatársát, aki kollégáival történetesen Ujhelyi mögött állt a sorban a Képviselői Irodaház ebédlőjében. (Engedélyt természetesen a felvételen nem kért a beszélgetés rögzítéséhez, ahogy a Facebookon való nyilvánosságra hozatalához sem.) A fotót ugyan nem Bohár készítette – hogy ki, nem tudni – de Ujhelyi ezt inkorrekt dolognak tartotta és jelezte, hogy bejelentést fog tenni a tévé vezetőségénél.

Hát ilyenek ezek a magukat Jupiternek képzelő zsebsztalinista liberálisok, Orwell metaforájával szólva: „ezek a disznók”. Amikor Ujhelyi teljes mellszélességgel támogatja az Európai Parlamentben a Magyarországot élesen és alaptalanul megvádoló Sargentini jelentést, az szerinte nem más, mint az európai demokrácia megerősítése, mert egy sorosista „demokrata”-Jupiternek ezt is szabad. Amikor ezért itthon teljes joggal hazaárulónak bélyegzik, akkor kikéri magának, mert számára éppen az a hazafiság, ha a hazáját valaki külföldön, az „európai demokrácia” védelme érdekében nemzetközi fórumon támadja.

Ugyanez a helyzet, amikor Ujhelyi Brüsszelben tüntetésnek felnagyított szimpla médiaeseményt szervez szintén hazája ellen, ugyancsak Sargentini részvételével, szolidaritást hirdetve a Budapesten rendőrökkel erőszakoskodó, brutális kormányellenes tüntetőkkel.

Ezt a szánalmas Ujhelyit a képviselői irodaházban történt fotózással kapcsolatban sem a rá nézve dehonesztáló valóság kiderülése háborította fel leginkább. Ez csak etetés. Aljas képmutatásukon már úgyis kiröhögte magát mindenki.

Inkább azért készíttethetett magáról – normáliséknál tipikusan magánügyként kezelendő dologról – a telefonálást rögzítő videót, hogy egy újabb médiaeseményt produkáljon. Dokumentálandó Gyuri bácsinak, hogy ő még ezt is megteszi a nagyon is vesztésre álló bevándorláspárti Európai Unió választási sikere érdekében.

A magyar rendek anno „életüket és vérüket” ajánlották föl Mária Teréziának, mert az országot veszély fenyegette. Az összefogás végül sikeresen meg is védte a Habsburg Birodalmat a bajor és német támadásoktól. Tettei alapján biztosak lehetünk benne, hogy Ujhelyi soha nem tenne ilyet a hazájáért.

Gyuri bácsiért annál inkább.