Toroczkai: Ha én felállok a többiek is jönnek, márpedig megeshet, hogy új mozgalmat alakítunk

A párt elnökválasztásán megkérdőjelezhető körülmények között alulmaradt Toroczkai László komoly morális deficitet azonosít a Jobbikban: úgy érzi, a tagság végérvényesen elszakadt a Bécsi úti székházban ülőktől. Állítja, egyértelmű az igény egy olyan mozgalomra, mely az eredeti, nemzeti és keresztény eszmei alapokon nyugszik, nem pedig a balliberális blokkba fekszik be. Hogy lesz-e pártszakadás, az szerinte leginkább a jelenlegi vezetésen múlik. Blogstar-interjú.

– Mennyire demokratikus párt a Jobbik?

– A következő napokban, hetekben, hónapokban derül ki. A szombati tisztújító kongresszus óta nagyon keserű hangulatban vagyok a párt jövőjét illetően, őszintén aggódom a Jobbikért, ugyanakkor folyamatosan csöng a telefonom, rengeteg megkeresést kapok, ami hihetetlen energiákat szabadít fel bennem. Ami a pártdemokráciát illeti, Vona Gábor időkorlát nélkül kampányolt ellenem, amikor rövidlátó módon arról beszélt a küldötteknek, hogy ne azt válasszák az elnökjelöltek közül, aki a jobb szónok, illetve azt fejtegette, hogy háttérbe kell szorítani az egót, és alázatosnak kell lenni.

– Sneider Tamás talán nem jó szónok, de alázatos elnök lesz?

– Vona Gáborék olyan elnökjelöltet akartak, aki alázatos ugyan, csak éppen feléjük, nem pedig a haza és a nemzet irányában. Nem voltak egyenlőek a feltételek, abszolút lejtett a pálya, és maga az említett beszéd sem volt fair az elvileg lemondott elnök részéről, aki a jelek szerint képtelen elereszteni a hatalom gyűrűjét. Hányszor kell még bizonyítanom, hogy többször is önként léptem hátra a Jobbik érdekében? 2008-ban a Villányi úti irodában többek jelenlétében én ajánlottam fel, hogy nem leszek parlamenti képviselőjelölt 2010-ben, amikor Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató a személyem miatt aggódott – pedig

2006-tól kezdve az első vonalban én vittem a bőrömet a vásárra a Gyurcsány-kormány ellen, nem Vona Gábor, többen ismertek abban az időben, mint Vona Gábort.

2013-ban is teljesen saját erőmből, függetlenként lettem polgármester Ásotthalmon. Aztán ahogy a migráció és a kerítésépítés nemzetközi ismertséget hozott, majd 2014-ben száz százalékkal újraválasztottak, érzésem szerint Vona Gábornak az én sikereimre volt szüksége 2016-ban, mikor – többszöri felkérés és visszautasítás után – elvállaltam a párt alelnökségét.

– Ezúttal is hátralép, azaz visszavonul a nagypolitikától a vereség után, vagy most száll igazán a ringbe?

– Nem gondolom, hogy háttérbe kell vonulnom. Többször próbáltam felhagyni a nagypolitikával, de nem ment, úgyhogy feladtam ezt a kísérletet. 2013-ban kiköltöztem egy ásotthalmi tanyára Szegedről, majd másnap letáborozott a szomszédban egy nagyobb, 50 fős kongói törzs: tulajdonképpen ez a migránscsapat indított el a polgármesterség, majd a Jobbik-alelnökség felé vezető úton. Morális értelemben semmiféleképpen nem veszítettem a mostani tisztújításon, és egyébként is nagyon szoros lett a vége, 22 ember szavazatán múlott, 46 százalékot szereztem egyenlőtlen feltételek mellett is. Azóta is sokan bátorítanak, ami megerősít a hitemben, hogy a tagság többsége mögöttem van, hiszen ebben a körben lényegesen többen élnek a pártért, mint a pártból, szemben a pártelittel. Szóval a küldöttgyűlésből kihoztam a maximumot, de ne felejtsük el, egy gépezettel, fizetett alkalmazottakkal álltam szemben egyedül. A gépezet pedig roppantul félt tőlem, mert túl domináns vezetőnek tartott.

– Már alelnökként több ízben említette, hogy nem jut hozzá minden információhoz, ami a döntéshozatalhoz szükséges. Bevett jobbikos eljárásnak tekinthető ez az elnökválasztási kampány tükrében is, amikor hiába kérte, hogy a tizenkilenc megyében és Budapesten együtt mérettethessenek meg a tagság előtt Sneider Tamással, ez nemhogy nem valósult meg, de húsz helyett végül csak nyolc helyen ismertethette meg elképzeléseit?

– A kongresszus óta eltelt napokban egyértelművé és világossá vált, hogy a legtöbb megyében bojkottálták a bemutatkozásomat, nem juttatták el a meghívómat a megyei és helyi önkormányzati képviselőkhöz, a párttagokhoz. Valójában még nyolc olyan megye sem volt, ahol teljes körű tájékoztatást kaptak az érintettek. Emiatt van bennem keserűség, de az elért eredményre büszke vagyok, különösen annak tudatában, hogy a tisztújításon 50-60 fizetésért dolgozó alkalmazott is voksolt, akik számára volt egyfajta iránymutatás, hogy kire és hogyan szavazzanak. Úgy gondolom, az 1999-ben a MIÉP ifjúsági tagozatából induló, alulról épülő közösségünkhöz méltatlan helyzet alakult ki, és ahogy egyre-másra derülnek ki az egyenlőtlen küzdelemre utaló információk, a tagság kezd ráébredni, mi módon történt a tisztújítás, és mekkora veszély fenyegeti a pártot. Nem véletlen, hogy az ország minden megyéjéből hívnak a vezetők, középvezetők és az egyszerű Jobbik-tagok. A történet nem ért véget május 12-én.

– Lesz pártszakadás?

– Leginkább a párt jelenlegi vezetőitől függ. Megdöbbenve tapasztalom, hogy abszolút nem keresnek a kongresszus óta (az interjú május 15-én kora este készült – a szerzők), ráadásul miután Vona Gábor közösségi oldalán megjelent az elvileg zárt rendezvényen elmondott beszéde, én is kértem, hogy bocsássák a rendelkezésemre a felszólalásomat, hogy közzétehessem, de az ezzel kapcsolatos levelemre sem Szabó Gábor, sem Sneider Tamás nem reagál már lassan két napja. Ez az eljárás kifejezetten pofátlan. A következő napokban találkozni és egyeztetni fogok azokkal a vezetőkkel, középvezetőkkel, akik nyíltan mellettem kampányoltak, például Dúró Dórával. Ahogy ígértem, ha bárkit retorzió ér a pártvezetés részéről, akkor együtt fogjuk vállalni a következményeket. Ugyanakkor

azt sem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. Minimum valamilyen platformban gondolkodunk a Jobbikon belül, de könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre.

– Ön lesz a Jobbik lelkiismerete?

– Ilyen nagy szavakat nem használnék. De milyen lelkiismeretről is beszélünk, mikor 2016-ban Vona Gábor elvette a mozgalom lelkét, aminek a következményeit már a saját bőrömön érzem a tagok többségével együtt…

– A napokban úgy fogalmazott, valakik a háttérből vették el a mozgalom lelkét. Akkor nem is annyira a háttérből történt ez a cselszövés?

– A történészek fogják majd egyszer feltárni, hogy ki irányította a Jobbikot az elmúlt két évben, illetve pontosan mi és miért történt. Valami történt, valami megfordult, az tagadhatatlan, ráadásul az orrom előtt, hiszen épp ebben az időben voltam a párt egyik alelnöke. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy szép zsebkendő, amit 2016-ban meglobogtattak, hogy itt van a kezünkben, majd belefújták az orrukat, és most el akarják dobni. De ezt azért velem nem lehet megtenni, nem fog menni! A keserűségen túl az az igazi problémám, hogy nagyon komoly morális deficitet érzek a Jobbikban: a tagság végérvényesen elszakadt a Bécsi úti pártszékházban ülőktől, és ez eszkalálódni fog a következő hetekben, hónapokban…

– Mit ért morális deficit alatt?

– Azt, hogy Vona Gáborék éppen azokat az eszközöket alkalmazták velem szemben a párton belül, amelyek miatt a Jobbik a Fideszt támadja. Milyen erkölcsi alapja van ennek a továbbiakban? Mire gondolok? Többféle, habonyi jellegű lejáratókampány indult ellenem, karaktergyilkossági kísérletek, válogatott hazugságokkal, aljas módszerekkel. Különösen nemtelennek tartom, hogy a Sneider-vonal alelnökjelöltjei még a kongresszuson is arra célozgattak, hogy fideszes ügynök vagyok. Mindeközben az elmúlt évben számtalan alkalommal utasítottam vissza például a Magyar Idők és az Echo TV megkereséseit, de például éppen a Magyar Időkből értesültem az alapszabály-módosító kongresszus helyéről (valaki tehát szivárogtatott, de az nem én voltam)… Hiszen a Fideszt a választási rendszer megváltoztatása miatt támadó Vonáék Szabó Gábor pártigazgató irányításával a tisztújítás előtt gyorsan átírták a párt alapszabályát, társelnöki rendszerrel és egyéb trükkökkel próbálkoztak, annyira tartottak attól, hogy egy személyben kell valakinek megmérettetnie magát velem.

Eldöntöttem, hogy innentől kezdve nem tartom be a furán kialakított íratlan médiaszabályokat, és mindenki rendelkezésére állok, aki keres. Elegem van belőle, hogy Fidesz-bérencnek bélyegeznek, ha nyilatkozom a szóban forgó sajtótermékeknek, miközben vígan lehet szerepelni a Magyar Narancsban, a HVG-ben, az RTL Klubon vagy éppen a Spinoza Házban, a balliberális gyűjtőhelyeken. Ez a klasszikus kettős mérce! A Jobbik helye elvileg a Fidesz és a balliberális tábor között lenne a politikai palettán, ám egészen más típusú mozgásokat érzékelünk. A Jobbik vezetésének szemében a Fidesz maga a Sátán lett, a Momentummal, az LMP-vel, a Spinoza Házzal és a balliberális körökkel viszont nincs semmiféle problémájuk. Én nem így indultam, ez összeegyeztethetetlen a politikai hitvallásommal és az erkölcsi értékrendemmel, számomra az LMP és a Momentum akkor is elfogadhatatlan – nem is beszélve a többi balliberális pártról –, ha a vezetés máshogy is gondolkodik.

– A Jobbik esetében sem nagyon lehet másról szó, hiszen egyre inkább úgy tűnik, végérvényes a néppártosodásnak csúfolt balos fordulat, azaz engedtek és engednek a Heller Ágnestől Kéri Lászlóig terjedő balliberális szirénhangoknak. Létezik innen visszaút?

– Az a legnagyobb félelmem – és e tekintetben nem bánkódom, hogy nem vagyok már benne az elnökségben –, hogy azokká válunk, akik ellen húsz évvel ezelőtt elkezdtük a küzdelmet. Szerintem ez a lélek igazi halála. Erre mondtam azt, hogy Vona Gábor vagy Szabó Gábor nem tudja elvenni a lelkemet és a lelkesedésemet, sőt, az elmúlt egy-két napban érkezett rengeteg megkeresés kifejezetten lelkesít! Nem adom fel, ez a mozgalom és a tagság többet érdemel, és ahogy már említettem:

a történet nem ért véget május 12-én. Az idő mindenesetre sürget, hiszen a Jobbik vezetőválságban szenved, egyre színtelenebb és szagtalanabb, ráadásul a szürreális kettős mérce szétfeszíti a kereteket. Ha én elmegyek mondjuk a Polgárok Házába, akkor azonnal keresztre feszítenek a párt irányítói mint Fidesz-bérencet, de a Spinoza-házban mosolygó Vona Gábort nem nevezik a baloldal ügynökének?

És rendben van az, hogy Sneider Tamást bocskaiban választják elnökké, miközben az LMP és a Momentum lett a természetes szövetségesünk?

– Miért, mi a baja a bocskaival?

– Azzal semmi, hiszen gyönyörű magyar viselet! Kifejezetten a MIÉP-es időkre emlékeztet, hiszen Csurka Istvánék jelentek meg hosszú idő után először ebben a viseletben az Országházban. Ám a MIÉP-es országgyűlési képviselők úgy öltöttek bocskait, hogy közben egyértelmű és megmásíthatatlan volt a hitvallásuk, nemzeti és keresztény irányultságuk, és fel sem merült, hogy esetleg a balliberális oldallal kollaborálnának.

Fotók: Gémes Sándor