Toroczkai: az Antall-kormány hazaárulást követett el azzal, hogy lemondott Kárpátaljáról


Az Orbán-kormány példaképe igenis hazaárulást követett el 1991-ben. A fokozódó kárpátaljai magyargyűlölet miatt különösen aktuális Toroczkai László Mi Hazánk-elnök hétvégi Fb-bejegyzése:

Itt az ideje kimondani, hogy az Orbán-kormány által mind a mai napig szellemi elődnek tekintett Antall-kormány hazaárulást követett el azzal, hogy lemondott Kárpátaljáról, amelyet 1991-ben még akár Magyarországhoz is lehetett volna csatolni.

Ebben az évben ugyanis népszavazáson nemcsak arról döntöttek, hogy Ukrajna a Szovjetunióból kiválva önálló államként létrejöjjön, hanem arról is, hogy Kárpátalja önálló regionális státust és magyar autonóm területet kapjon.

Akkori kormánytagtól tudjuk, hogy Ukrajna ezen túl nyitottnak mutatkozott akár a határmódosításról is tárgyalni. Mindezek helyett azonban a gyáva Antall József titokban (az Országgyűlést megkerülve) Kijevbe sietett, és aláírta azt a magyar–ukrán alapszerződést, amellyel a nép akaratát semmibe véve lemondott még Kárpátalja autonómiájáról is.

Ezért játszhat most magyarok ezreinek életével az egyre sovinisztább ukrán vezetés, ezért válhat Kárpátalja is az amerikai-orosz hadszíntér részévé.

 


Like it? Share with your friends!

One Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  1. Ukrajnának nincs semmi jogalapja Kárpátalja bitorlásához az ott élő népek kifejezett akarata ellenére. Egy kormányba került áruló magyar személy aláírása nem elegendő ehhez.
    Magyarországnak hivatalosan kezdeményezni kell Kárpátalja nemzetközi felügyelet alatti semlegesítését, körültekintően elegendő időre, ami biztosítana egy erőszakos beavatkozás és eltiprás nélküli népszavazást és ennek eredményének betartását.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük