Többmilliárdos áfacsalás: közös lengyel-magyar nyomozócsoport buktathatja le a Jobbik egykori szekértolóját


Aláírták a megállapodást annak a lengyel-magyar nyomozócsoportnak a létrehozásáról, amely a végére járhat egy, a lengyel állam kárára elkövetett többmilliárdos áfacsalási ügynek, amelyben Staudt Gábor, a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt alezredese, a “radikális” párt egykori szakértője is érintett lehet – értesült a PestiSrácok.hu. A botrányt a bűnszervezet egyik kiugrott tagja robbantotta ki, aki tanúként pár hete azt is elmondta a magyar ügyészségen, hogy Staudt és az egykori NNI-s főrendőr személyesen vettek részt azokon a találkozókon, ahol egy Magyarországon élő lengyel könyvelő felvázolta, miként tudják kijátszani a lengyel adórendszert és elcsalni az áfát.

Felállt az a lengyel-magyar nyomozócsoport, amely – Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábbi nyilatkozata szerint – a végére járhat annak a lengyel állam kárára elkövetett többmilliárdos áfacsalási ügynek, amelyben Staudt Gábor, a Jobbik „magánéleti okok” miatt lemondott országgyűlési képviselője is érintett lehet – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Fővárosi Főügyészség portálunknak megküldött tájékoztatása szerint ugyanis a lengyel-magyar központi igazságügyi hatóságok nemrég aláírták a megállapodást a közös nyomozócsoport létrehozásáról.

Többmilliárdos áfacsalás a gyanú

Ismert, tavaly márciusban a PestiSrácok.hu rögzítette és hozta nyilvánosságra azt a videóvallomást, amelyben egy tanú arról beszélt, milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt a jobbikos politikus. A kiugrott bandatag feljelentést is tett, állítva: családjával együtt halálos fenyegetést kapott. Azt mondta, hogy a több milliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója, illetve a Jobbik szakértője volt. Forrásunk hozzátette, kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt “minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. A nyugalmazott alezredes egyébként részt vett és fel is szólalt a Jobbik első szakmai konferenciáján, amit rendvédelem témakörében tartottak meg 2009 októberében. F. fél évvel később, mint a Jobbik szakjogásza, interjúban ekézte a Fidesz-MSZP által 2010-ben elfogadott titoktörvényt. F. László mellett a bűnszervezet tagja volt még egy másik, a bűncselekmény kezdetén még hivatalban lévő NNI-s alezredes, R. Sándor is.

Részlet egy ügyészségi tanúvallomásból. Fotó: PS

Maffiaellenes lengyel ügyész irányíthatja a nyomozócsoportot

A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen Magyarországon és Lengyelországban is nyomozás indult. Hazánkban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség (korábban nevén: Budapesti Nyomozó Ügyészség) járt el, míg a lengyeleknél egy speciális, “maffiaellenes” ügyész által irányított, szervezett bűnözés, terrorizmus, nemzetközi kábítószer-kereskedelem és gazdasági bűnözés ellen fellépő különleges rendőri egység indított nyomozást az F. László vezette csapat ellen. Mostantól viszont a két szervből létrehozott, fentebb említett közös nyomozócsoport vizsgálódik az ügyben. Noha a magyar főügyészség a nyomozás érdekeire tekintettel mást nem közölt, úgy tudjuk, a csoport vezetése a lengyel ügyész kezében lesz, már csak azért is, mert Lengyelországban történt meg a bűncselekmény, valamint az ottani hatóság már előrébb jár a nyomozással, igaz, az ügyet kirobbantó feljelentőt Varsó után már Budapesten is meghallgatták.

Staudt személyesen egyeztetett az áfacsalásról?

A férfi a lengyel vallomásához hasonlóan részletesen beszámolt a bűnszervezet működéséről és tagjairól, köztük a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredeséről, valamint Staudt Gáborról, a Jobbik „magánéleti okokból” lemondott egykori országgyűlési képviselőjéről. A feljelentő szerint Staudt és a bűnszervezet vezetője, a volt NNI-s F. László legalább háromszor találkoztak az áfacsaló biznisz beindítása előtt egy lengyel származású könyvelővel, akinek felvázolták a nemesfém-kereskedésre kialakított céghálózatot és azután érdeklődtek, miként lehet a lengyel rendszert kijátszani, azaz, hogyan tudnák elcsalni az áfát. A könyvelő segítségével kidolgozták az áfacsaló módszert is, így a bűnszervezet végül többmilliárdos haszonra tett szert – derült ki a vallomásból.

A több, mint két és félmilliárdos károkozással kapcsolatban a feljelentő korábban azt is megemlítette a lengyel ügyészségnek, hogy

amennyiben a lengyel hatóságok hatékonyan járnak el és az összes szereplő felelősségének teljes körű kivizsgálására sor kerül, akkor jó esély van a kárérték megtérülésére, már csak azért is, mert a közvetlen elkövetőkön kívül a magyar nagykereskedők (Sch. T., M. Z., É. J.) szerepét vizsgálva kiderül, hogy volt köztük olyan, aki pontosan tudta, hogy a lengyel állam kárára történő áfacsaláshoz nyújt aktív segítséget extra haszon fejében. Az adott nagykereskedő hangsúlyosan aktív részvétele a cselekményben tette lehetővé az elkövetők számára a sok száz kilogrammos, esetenként tonnás ezüst tételek finanszírozását addig, míg elég tőkéhez jutottak. Az ő segítsége nélkül az elkövetők nagyságrenddel kisebb kárt tudtak volna okozni a lengyel államnak. Erre vonatkozóan szükség esetén tanúvallomások  és egyéb bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A nagykereskedők sok millió eurós vagyonnal rendelkeznek jelen pillanatban is, így felelősségük megállapítása esetén Lengyelországnak módja van kárigénye érvényesítésére

írta a lengyel hatóságoknak a férfi. Információink szerint a közös nyomozócsoport komoly lépéseket fog tenni a vagyonvisszaszerzés tekintetében is.

Megjegyzendő még, hogy a bűnszervezet több tagjának neve más bűncselekmények kapcsán is felmerült. Svédországban komoly összegekkel károsítottak meg egy vállalkozót, 2017 elején pedig F. és volt rendőrtársa, R. Sándor 40 millió forintnyi euróval húzhatott le Olaszországban egy magyar befektetőt. Utóbbi csalást az NNI vizsgálja, de elképzelhető, hogy ezzel az üggyel is a közös nyomozócsoport foglalkozik majd. Érdekesség, hogy információink szerint időközben Olaszországban letartóztatták azt az üzletembert, gyárost, akitől a 40 milliós árut elhozták F. Lászlóék.

Fotó: MTI

 

 

Forrás


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük