Több mint ezer helyen tüntetnek Macron ellen, már halálos áldozat is van és több sebesült

Kiszámíthatatlan az üzemanyag adójának emelése ellen Franciaországban szombat reggel kezdődő spontán tiltakozó megmozdulás mérete: a közösségi oldalakon szerveződő csoportok 1500 helyszínre hirdettek akciókat, de csak alig százat jelentettek be a rendőrségen. 

Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó láthatósági sárga mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalma nagyobb útkereszteződések, benzinkutak, bevásárló központok, repülőterek, pályaudvarok, autópályák le- és felhajtóinak elfoglalására, valamint a párizsi körgyűrűn forgalomlassító akciókra kérik az autósokat szombat reggel 7 órától az üzemanyagok környezetvédelmi adójának jövőre tervezett emelése miatt. A tiltakozók szombat délben a francia elnöki hivatal elé szerveznek tüntetést – írja az MTI.

Fotó: AFP

Nagyon figyelmesek és óvatosak leszünk, hogy a tiltakozáshoz való jogot tiszteletben tartsuk, de a közlekedési szabadságot szavatolni kell”

– mondta pénteken Edouard Philippe miniszterelnök.

A rendőrség paprikaspray-vel oszlatja a tömeget a Champs-Élysées-n:

Az Odoxa közvélemény-kutatóintézetnek csütörtökön és pénteken 1005 francia nagykorú állampolgár megkérdezésével készült felmérése szerint a franciák 74 százaléka támogatja a sárga mellényesek mozgalmát, akik a francia kormány gazdaságpolitikája elleni általános elégedetlenség jelképévé váltak néhány nap alatt.

A felmérésből az is kiderül, hogy a sárga mellényesek között többségben vannak a vidéken vagy a nagyvárosok peremén élő, munkájukhoz gépkocsit használó kisvállalkozók és fiatal munkavállalók. Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikájáról elemzők és felmérések szerint az emberek többsége azt gondolja, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a franciák vásárlóereje összességében emelkedik, elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvez, és az államfő nem képes a nagyvárosoktól távoli vidéki Franciaország mindennapjainak nehézségeit megérteni.

A gázolaj áfája literenként 6,5 eurócenttel, a benziné pedig 2,9 eurócenttel emelkedik. A legszerényebb jövedelmű autósok az eddigi 2 ezer euró helyett 4 ezer eurós támogatást kapnak, ha energiatakarékosabb gépjárművet vásárolnak.

A kormány ígérete a kompenzálásokról és az üzemanyagáraknak az elmúlt napokban bekövetkezett csökkenése semmilyen hatással nem volt a mozgalomra, és nem tántorította el a szervezőket a szombati akciótól.

A megmozdulás méretének és jellegének kiszámíthatatlansága miatt az autópályákat működtető Sanef vállalat azt kérte az autósoktól, hogy aki teheti, ne üljön szombaton gépkocsiba, mert jelentős fennakadásokra kell számítani.

A spontán szerveződő és vezetők nélküli mozgalom láthatóan a politikai ellenzéket is meglepetésként érte: az ellenzéki politikusok szolidárisak a tiltakozókkal, de óva intenek a törvénytelen akcióktól.

Fotó: AFP

Martine Aubry, az észak-franciaországi Lille szocialista polgármestere pénteken azt mondta: megérti a sárga mellényeseket, akik a kormány “szociális, adóügyi és környezetvédelmi igazságtalansága” miatt vonulnak utcára. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon és a szuverenista jobboldali Talpra Franciaországot vezető Nicolas Dupont-Aignan az utcán fog tiltakozni, a Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) képviselőivel együtt, de vezetőjük, Marine Le Pen jelezte, hogy bár szolidáris, nem vonul utcára, ahogy Olivier Faure, a szocialisták főtitkára sem.

A baleset Pont-de-Beauvoisin településen történt, ahol egy gyerekét orvoshoz szállító nő pánikba esett, és a tüntetők közé hajtott, amikor azok elkezdték ütögetni a gépkocsiját. Egy ötven év körüli tüntető nő a helyszínen életét vesztette. Az autót vezető nőt őrizetbe vették.

Az északi Arrasban is történt hasonló jellegű baleset, de ott az elgázolt személy nem halt meg a belügyminisztérium szerint. Eddig 16-an sérültek meg országszerte, Grasse városában egy rendőrt gázoltak el, aki könnyebb sérülést szenvedett. A sofőrt előállították.

https://twitter.com/OklmZap/status/1063749091748925440?ref_src=twsrc%5Etfw