Több milliárd eurós pénzmosásra derült fény egy svéd banknál és még ők “korrupciónak” minket.

Pénzmosásra használta egy bűnszervezet a Swedbankot, aminek következtében a bank vezérigazgatóját kirúgták az elnökségből.

Egy, a V4NA ]]>által]]> szemlézett nyomozati anyag alapján a Swedbankban egy bűnszervezet tagjai mostak tisztára pénzeket, akik 2007-ben körülbelül 230 milliárd eurót tulajdonítottak el az orosz államkasszából.

A több milliárd eurós gyanús pénzmozgásról egy bizonyos Bill Browder bűnügyi jelentésében esik szó, amelyet a svéd hatóságoknak nyújtott be. Ő korábban egy befektetési alap vezetője volt Moszkvában, ám 2005-ben nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kiutasították Oroszországból, cégénél pedig több rendőrségi razziát tartottak. A nyomozás végén kiderült, hogy egy bűnszervezet végül elsikkasztotta azt a 230 milliárd euró nyereségadót, amit a cég befizetett.

Idén februárban pedig fény derült arra, hogy a sikkasztásból származó pénz nagy része, mintegy 200 milliárd euró a Swedbanknál landolt, a bűnszervezet gyakorlatilag az elmúlt évtizedben a svéd bankot használta az ellopott pénz tisztára mosására.

A Swedbank értesült a gyanús pénzmozgásokról, ezt a bank vezérigazgatója, Birgitte Bonnesen is megerősítette. A pénz mennyiségét és az utalások körülményeit azonban nem hozta nyilvánosságra. Ezután a bank megbízta a svéd Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, hogy vizsgálja ki az ügyet. Eközben az amerikai hatóság is elkezdett nyomozni, az Egyesült Államok pedig a stockholmi tőzsdén leállította a kereskedelmet a Swedbank részvényeseivel.

A botrány egyre nagyobb lett, ezért a Swedbank vezérigazgatóját, Bonnesent múlt csütörtökön kirúgták az elnökségből.

A bank ráadásul több helyről is gyanús körülmények között kapott pénzt, így a Danske Bankból is 12,6 millió eurót, a litván Ukio bankból pedig további 91 millió eurót.

Browder számos gyanúsítottat is megnevezett, akik a pénzmozgások kedvezményezettjei voltak, például a Virgin-szigeteki székhelyű Rickham Worldwide Vállalatot. Ez a vállalat öt különböző, bizonyítottan illegális tevékenységgel kapcsolatba hozható bankszámláról utalt pénzt a Swedbankos számlájára.

Browder március 4-én kereste meg a svéd hatóságokat jelentésével, de a gazdasági rendőrég akkor úgy döntött, nem kezdeményez vizsgálatot. 

Kérdés, hogy a bank miért nem reagált hamarabb a helyzetre. Mindenesetre a jelenlegi botrány következtében több vizsgálat is folyik a Swedbank ellen, az amerikai bankfelügyelet pedig óriási bírságokat is kilátásba helyezett.

Forisek Ádám – ]]>www.888.hu]]>

Forrás