Tizenéves kiskorút erőszakoltak meg fényes nappal egy parkban, a svéd városban ahol most nyitottak új mecsetet

Egy 34 éves illegális bevándorló fényes nappal erőszakolt meg egy kislányt, aki a helyi lapok információi szerint még 15 éves sincs. A brutális eset Svédországban, Växjö városának egy parkjában történt fényes nappal. Ez az a város, ahol Újabb svéd városban hív imára a müezzin péntekenként

A bűnöző migránst szerencsére még aznap lekapcsolták a rendőrök, a bírósági eljárás pedig mér kedden elindult vele szemben – írja az Origo.

A perverz szexuális ragadozó egyébként tagadja, hogy megerőszakolta volna a lányt, ám Jonny Philipsson ügyész szerint kétségtelen, hogy megtörtént brutális tett. Minden jel és bizonyíték erre utal – mondta. Azt nem tudni, hogy a migráns pontosan melyik országból érkezett a városba, ám a Svédországban elkövetett szexuális jellegű bűncselekmények tetteseinek 84%-a muszlim többségű államból érkezett a Skandináv-félszigethez tartozó államba.

Annika Strandhäll, a svéd kormány szociális ügyekért felelős minisztere szerint az lenne a megoldás, ha a migránsok szexuális oktatásokon vennének részt, ugyanis ők olyan országokból származnak, ahol nem volt lehetőségük ilyen jellegű információkhoz hozzáférni.

Abban azonban nem csak mi, hanem sokan mások is erősen kételkednek, hogy egy néhány órás továbbképzés helyre tenné ezeket az aberrált bevándorlókat és egy csapásra minden megváltozna.