Az abortusz liberalizáció következménye: Tényleg nem büntetik a gyerekgyilkosságot New Yorkban


Ejtették a terhes ex-barátnőjét meggyilkoló férfi ellen abortusz miatt hozott másodfokú ítéletet, mivel a frissen beiktatott Reproduktív Egészségügyi Törvény értelmében nem minősülhet bűncselekménynek a születés előtt végrehajtott magzatelhajtás.

Január 22-én lépett hatályba az új törvény, mely engedélyezi az abortuszt egészen a születésig, amennyiben a magzat veszélyezteti a nő mentális, vagy fizikai egészségét (az ügy körüli viták ezen a ponton  kezdődnek, hiszen a rendkívül pontatlanul megfogalmazott törvény minden esetben a mindenkori orvos személyének kezébe adja a döntést), valamint az állam büntető törvénykönyvéből is kiemelték az abortuszt mint gyilkosságot.

A queens-i kerületi ügyész, Richard A. Brown, egy sajtóközleményben adta hírül, hogy a 48 éves Anthony Hobson ellen – aki február 3-án megkéselte a 35 éves ex-barátnőjét és annak még meg nem született babáját – vádat emelnek a magzat halála miatt. 

A vádat azonban ejtették, amint a sajtós munkatársak figyelmeztették Brownt, hogy az új törvényt figyelembe véve aligha érnének el bármit is az új vádemeléssel – írja a The Christian Post.

Az ügyészi iroda egy részletesebb közleményt is kiadott, melyben leírják, Irigoyen február 3-án, a hajnal előtti órákban a gyermeke életéért könyörgött, mikor Hobson kirángatta őt a lakásából annak lépcsőházába, és többször megszúrta a hasi és medence tájékon és a nyakán. Hobson egyelőre őrizetben van; a vád célja, hogy életfogytiglant harcoljon ki.

A büntetés-végrehajtás reálisan 25 évre ítélheti el a férfit, mivel a magzat meggyilkolása egyben a nő meggyilkolását is jelentette.

A manhattani és long islandi szenátornők, Liz Krueger és Anna Kaplan vitatták, hogy bármi különös lenne az esetben, hiszen azt a mértékű fizikai bántalmazást, amely a terhesség megszakadását eredményezi, mindig is jobban büntették, mint egy harmadik trimeszteri, simán “illegális abortuszt”.

Irigoyen egy gyermeket hagyott hátra, egy korábbi kapcsolatából.

A New York Állami Katolikus Konferencia szóvivője, Dennis Poust így fogalmazott a Twitteren: “Az abortusz törvénynek köszönhetően vadászidény indult a terhes nőkre New Yorkban.”

Varga Gergő Zoltán 

Képünk illusztráció. Forrása a Pixabay.com.

Forrás


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük