Támadnak! Megkéseltek egy horvát határőrt: Húszezer, késekkel felfegyverkezett migráns akar belépni az EU területére


Továbbra sem enyhül a nyomás a boszniai-horvát határon. Azok után, hogy alig több mint egy héttel ezelőtt egy iráni férfi felbujtására zavargások törtek ki a maljevaci határátkelőn, ezúttal az osztrák belügyminisztérium egyik, neve elhallgatását kérő tisztviselője hívta fel a figyelmet arra, hogy még mindig nem oldódott meg a migránsválság a Balkánon.

Az említett úriember a Kronen Zeitungnak nyilatkozott, és elmondása szerint nagyjából húszezer felfegyverkezett migráns akar Velika Kladusa határátkelőnél– akár erőszakosan is – bejutni Horvátországba.

A szépszámú csoport főleg pakisztáni, iráni, algériai és marokkói bevándorlókból áll, nők és gyerekek csak elvétve találhatók meg közöttük.

A fő veszélyt az jelenti, hogy a határ boszniai oldalán található Velika Kladusa határátkelőnél gyülekező tömeg bőven el van látva késekkel és egyéb szúró- vagy vágóeszközökkel. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt komolyabb tragédia, amikor egy korábbi zavargás során

az egyik migráns kést rántott, és megsebesített egy horvát határőrt.

Kép forrása: krone.at

A Kronen Zeitungnak nyilatkozó osztrák forrás szerint, ha a migránsok bejutnának Horvátországba, nem akarnának a délszláv államban maradni, de Ausztria sem megfelelő célpont a számukra a megszigorított osztrák szabályozások miatt.

A bevándorlók főleg Németországba és Svédországba akarnak menni”

– hangsúlyozta a neve elhallgatását kérő belügyminisztériumi dolgozó.

Korábban egyébként ezzel összecsengő megállapítást tett Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója is, aki ugyancsak Németországot és Svédországot nevezte a legfőbb célországoknak.

Komoly problémát jelent, hogy a migránsok könnyedén be tudnak jutni Bosznia-Hercegovinába, ott azonban feltorlódnak, mert a horvát hatóságok nemcsak saját országuk határát, de az EU külső határát is védik. A Bosznia-Hercegovinába érkező bevándorlók ráadásul a bosnyák iszlamisták miatt könnyen radikalizálódhatnak, illetve fegyverekhez is hozzájuthatnak.


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük