“Szálasi utódja vagy!” – Lenyilasozták az antiszemita kirohanásairól ismert jobbikos Jakab Pétert

Nyilasnak, senkiházinak és Szálasi utódjának nevezte egy járókelő Jakab Pétert, aki éppen sajtótájékoztatót tartott Budapesten.

Ez azért is érdekes, mert pont Jakab mondta minap, hogy az utca embere bolondnak nézi Orbán Viktort. Úgy tűnik, hogy a megszólított “utca emberének” inkább a politikában szélkakas módjára viselkedő Jobbikkal van több problémája, ahogy ezt a közvélemény-kutatások is mutatják.

Jakab Péter eközben ma a kamerák előtt a magyar kormányt tartotta a bevándorlás hívének, a Jobbikot pedig a bátor határőrnek. A Jobbik szóvivője szerint Brüsszel nem küld Magyarországra migránsokat, ellenben a magyar kormánnyal, valamint demagóg módon azt is felrótta Orbán Viktornak, hogy a forrongó Venezuelából menekülő magyarokat fogadott be, aminek szerinte a hazánkban született emberek nem örülnek, hiszen előlük veszik el a lehetőséget.

Önellentmondás és arrogancia keveredett Jakab sajtótájékoztatóján, ahol a PestiSrácok.hu stábja azt is megpróbálta megkérdezni a politikustól, hogy mit gondol Hegedűs Lórántné Jobbikból való kilépéséről, valamint érdeklődtünk, hogy szándékozik-e bocsánatot kérni kollégánktól, Ambrózy Árontól, aki ellentétben vele, nem hangoztatott nyílt fórumokon antiszemita retorikát.

Nézzék meg videónkat!

Forrás