Soros György teljes kézi irányítás alá helyezte az Európai Bizottságot, heti rendszerességgel hordták az utasításokat a spekulánstól


A Magyar Idők megírta, az Origo pedig összefoglalta,  hogy Timmermans és Sargentini haverja, Soros György, a bevándorláspárti tőzsdespekuláns kikkel és hányszor találkozott tavaly az Európai Bizottság tagjai közül.

A megdöbbentő összeállításból kiderül, hogy Soros gyakorlatilag kézivezérli az uniót. A leggyakoribb partnere Frans Timmermans alelnök – nyilvánvalóan nem véletlen ő szokta, Judith Sargentinivel együtt a leggyakrabban szidni Magyarországot – írja a lap.

2017 végén sorsfordító időpont a EU bevándorláspárti pólusa számára, hiszen az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) 2017-ben elfogadta azt a javaslatot, amely úgy reformálja meg az uniós menekültügyi és menedékkérelmezői rendszert, hogy felülírja az addig alapvetőnek számító uniós elvet.

Hogy ki állhat a háttérben azt eddig is tudni lehetett: Jean-Claude Juncker, Frans Timmermans, Emmanuel Macron vagy éppen a migrációs biztos, Dimitris Avramopoulos is szerepel Soros György személyes találkozóiról készült feljegyzésekben. Az, hogy miről egyeztetett velük, egyelőre csak sejthető, konkrétumokat nem árulnak el a találkozókról.

Azonban az jól látható, hogy nem csupán a milliárdos tőzsdespekuláns, hanem alapítványainak munkatársai is rendszeresen találkoztak az európai vezető elit tagjaival, a nyilvánosan elérhető adatok szerint leginkább ismeretlen (azaz titkos) témában.

Egy finn portál szerint Soros többször is egyeztetett Jyrki Katainen finn, illetve Vera Jourová cseh biztossal is. A lap felidézte, Soros lobbiszervezetének munkatársai saját bevallásuk szerint szinte heti rendszerességgel találkoznak az Európai Bizottság tagjaival vagy munkatársaival.

A lapok Alex Soros 2016-os brüsszeli látogatását „premiernek” nevezik, Soros fia ekkor ismerkedett meg az alapítványi munkatársakkal személyesen is és egyeztetett a jövőbeli tervekről. Ebben a jelentésben egyébként Gyurcsány Ferenc egykori minisztere, Göncz Kinga neve is szerepel.

A Magyar Idők talált egy másik listát is, ami a 2014 novembere óta tartott találkozókat foglalja össze az Európai Bizottság biztosaival, kabinettagjaival vagy főigazgatóival amiből kiderül, hogy Soros Franz Timmermansszal és Jean-Claude Junckerrel 2015 óta rendszeresen egyeztettek az EU ügyeiről, kiemelten a migrációs helyzetről, na és persze Magyarországról is.

Nyilvánosan elérhető adatok szerint több mint 20 alkalommal volt hivatalos találkozója Soros Györgynek a legfontosabb uniós biztosokkal azóta, hogy Juncker 2014. november 1-jén hivatalba lépett. A bizottság naptárából vagy éppen Sorosék közösségi oldalai alapján kijelenthető, hogy az Open Society European Policy Institute EP-akkreditációval rendelkező 12 lobbistája 52 alkalommal, vagyis szinte heti rendszerességgel találkoznak a bizottság képviselőivel.

Jean-Claude Junckerrel 2015. március 20-án szinte titokban egyeztetett Soros György, a 2017. április végi találkozójuk viszont már nagy port kavart és számos kérdést is felvetett uniós berkekben.

/Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Timmermans egyébként azóta is rendszeresen egyeztet a filantróp szervezetével – vagy személyesen a tőzsdespekulánssal -, 2018 -ban például háromszor is találkoztak, hogy Európa jövőjét megvitassák. Soros emberei gyakorlatilag az unió „kormányüléseinek” rendszeres résztvevői, szinte hetente járnak Junckerék nyakára.

A migrációs biztossal, Dimitris Avramopoulos-sal is egyeztettek, vele 2015. júniusában és novemberében találkoztak a lobbisták Brüsszelben. Róla egyébként közben már az is kiderült a DCLeaks hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentumokból, hogy ő maga a 2015-ös menekültválság idején 24-48 órás jelentéseket írt Soroséknak. Hogy miért neki tett jelentést, az sejthető.

Említhetnénk a hazánkról készült Soros-Sargentini jelentés elfogadását is, melyet az Európai Parlament 2018. szeptember 12-én szavazott meg. Mint ismert: a holland zöldpárti EP-képviselő az emberi jogok állítólagos sérülésére hivatkozva arra kérte az Európai Parlamentet, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkét alkalmazza Magyarországgal szemben.

/Fotó: EPA/PATRICK SEEGER

A Soros-Sargentini jelentés bár nem érte el az uniós alapszerződés által megkövetelt, valamennyi leadott szavazat kétharmados többségét, a parlament elnöke és az esetleges szavazatszámláló bizottság az uniós alapszerződést megsértve mégis azt hirdette ki, hogy a jelentés megkapta a szükséges többséget.

Az Európa Parlamentben azonban január 30-án ismét napirendre kerül a magyarországi helyzet, talán nem meglepő, hogy az újabb vitát éppen Judith Sargentini pártja kezdeményezte – írja a lap.


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük