Sokkolták a szülőket a tesztek: A gyerekeiket az rabolja el aki akarja, bárkivel elmennek


Egy gyerekre minden pillanatban figyelni kell, főleg akkor, ha idegenek közé visszük. Nemcsak az utcán leselkedhet rájuk veszély, de akár egy játszótéren is. Ezt szerette volna bebizonyítani a videós, Joey Salads. A férfi már több videót is készített arról, hogy milyen könnyű elcsalni egy gyereket a szülő mellől, minden elővigyázatosság ellenére. Legutóbbi videóját már több mint 48 ezren látták a Facebookon, amelyben Salads arra figyelmeztetné a szülőket, hogy sosem lehetnek elég óvatosak.

A férfi egy korábbi videójában egy kiskutyával nyerte el a gyerekek bizalmát.  Akkor leszólított egy-egy padon ülő anyukát,  akikkel megbeszélte, hogy odamegy a gyerekeikhez, és a kutya segítségével elcsalja őket magával. Arra kérte a szülőket, hogy ne avatkozzanak közbe, csak figyeljék, hogyan reagálnak a gyerekeik. A férfi odasétált a kicsikhez egy fehér kiskutyával a kezében. Beszélgetni kezdett velük, hagyta, hogy megsimogassák az állatot, majd megkérdezte tőlük, hogy akarják- e látni a többi kutyáit is?

Az összes gyerek elindult a férfival.

Most ismét egy játszótéren próbálkozott, de ezúttal kiskutya sem kellett hozzá, hogy elcsaljon magával egy gyereket.

Beszéltél valaha a gyerekednek a veszélyekről, amelyek rá leselkednek?

– kérdezi az anyát, aki azt válaszolja, hogy igen. Salads arra is kíváncsi, hogy a nő kisfia megbízna-e benne, mint idegenben? A nő azt mondja, hogy a fia odarohanna hozzá. Ezután Salads egyszerűen csak odasétál a kisfiúhoz, beszélgetni kezd vele, azt hazudja a gyereknek: az anyja megengedte, hogy elvigye magával. Majd megkérdezi, hogy nem kér- e egy jégkrémet. A kisfiú azt válaszolja, hogy igen, és már el is indul a számára ismeretlen férfival.

Salads a kezét nyújtja, az anya pedig végig nézi, ahogy a kisfia elsétál a férfival.

Végül visszaviszi a gyereket az anyjához, aki azonnal kérdőre vonja a kisfiút, majd azt mondja neki:

Ha legközelebb odamegy hozzád egy idegen, rohanj ide hozzám, mert nem ismered őt! Senkit sem ismersz, aki csak úgy odamegy hozzád, és megkér valamire!”

Salads megkérdezi a kisfiútól, hogy ha legközelebb is hasonló történne vele, akkor is ugyanezt csinálná?  A kisfiú azt mondja, hogy nem, Salads pedig azt ígéri neki, hogy néhány hét múlva ismét leteszteli.


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük