Sírva könyörög nekünk Madridból egy magyar nő: Vegyük már komolyan a helyzetet, nálunk is ez lesz

Spanyolországból üzent egy magyar nő, nekünk. Kétségbeesve, sírva könyörög nekünk, hogy vegyük már komolyan a vírussal kapcsolatos intézkedéseket. Elmondja mi van ott kint és, hogy ránk is pontosan ez vár.

Amiben ti most, mi abban a helyzetben voltunk két hete. A lépések ugyanezek lesznek nálatok is. Pár nap és kijárási tilalmatok lesz.  Most mindenki a számlákkal, hitelekkel foglalkozik. Két hét múlva már nem is fogtok rá emlékezni.

Tudjátok, hogy hogy lesz? Elmesélem: Előbb bejelentik a kijárási tilalmat. Utána lezárják az összes játszóteret, utcát, parkot. Rá három napra lezárják az utakat, hogy senki nem mehet sehova, csak ahol a lakcíme van. Onnantól kezdve kijárnak a rendőrök a katonák az utcákon, hogy mindenkit haza zavarjon. Rá pár napra, ha nem értesz a szóból pénzbüntetés. A katonák, a rendőrök, a polgárőrök, mindenki kint lesz. A végek, minden befog zárni. Minden meg fog állni, le fog fagyni az ország. Csak azok fognak dolgozni, amik létszükség, hogy tudjunk enni, inni és hogy legyen orvosunk.

És még mindig nem hisztek nekem, pedig ez lesz, mert minden országban ez van. Akkor mindenki meg fog ijedni, akkor mindenki el akar menni a nyaralóba, a Balaton partra,,,, és ezzel fogják elterjeszteni kezdeni teljes mértékben ezt a vírust.

Tök mindegy, hogy a kormány milyen ,,,, jobbos, balos ,,, kit érdekel. Ki a [email protected] érdekel, hagyjátok már abba a veszekedést. Mert amíg ti veszekedtek, a figyelmetek nem azon van ami fontos. …..

NEM! Nem ,, most nem szabad. Csak úgy fogjátok tudni legyőzni ezt a [email protected] járványt, hogy ha mindenki összefog….. Még időben vagytok, még nincsen olyan sok fertőzött, még megcsinálhatjátok.

Először akik megfognak halni, az idősek, mert ők a legmakacsabbak. … De utána a fiatalok is mennek.  …. és ne jussatok el odáig, hogy a gyerekeket is támadja.

A rendőrség és a katonaság, ki fognak menni a cégekhez és le fognak foglalni mindent, ami szükséges a járvány kezeléséhez. Ez normális, ez egy egészségügyi krízis helyzet. Utána lesz majd anyagi bajunk is, az biztos. De csak egy életünk van, ha az elveszik akkor ki a [email protected] érdekel, hogy mi lesz az anyagival?

Szóval azért kérem a segítségeteket, mert még időben vagytok, még tudjátok lassítani. Minél lassabban terjed ez a vírus, annál több esély van a túlélésre. Mert naponta duplázza magát az áldozatok száma.  Ha nem megyünk ki az utcára annál kevesebb beteg lesz és akkor annál kevesebb halálos áldozat.

Madridban 102 kórház van , de már mind tele van … és a hotelek is. Az orvosoknak dönteni kell kiket mentsenek meg és kiket hagyjanak meghalni.

És ez nem vicc. Én már nem tudom nektek hogyan elmondani, mert senki nem hallgat rám. KÖNYÖRGÖM!!!! ,,, Mindenki értse meg, hogy ez nagyon nagyon veszélyes, de nem maga a vírus, hanem az emberi makacsság, büszkeség és önzőség. … és a politikusoknak a versengése.

Két hete kezdtük 83 beteggel és 1 halottal. Ma már több mint 23 ezer betegünk van és 1100 halottunk. Nem tudom értitek-e, hogy mekkora veszély vár ránk ,,,, az önzőség miatt ,,, mert buták vagyunk … és már ezt csináljuk gyerekkorunk óta …

… és ki lesz a hibás? Őszintén megmondjam? Nem a kormány, nem a vírus, nem a politikusok, hanem MI. Mi leszünk a hibásak, mert az első pillanattól kezdve nem tudtunk szót fogadni. Mi leszünk a hibás. Ha a szüleinkhez küldjük  a gyermekeinket, megölhetjük őket. Gyilkosok leszünk.

Most bár ki ,, mert nem tudod, hogy beteg vagy-e vagy nem, hogy benned van-e a vírus vagy nem, takarjátok el a szátokat, nem azért, hogy ne kapd el, hanem hogy ne adjátok át másnak. Igazi élő, két lában járó feltöltött pisztolyok vagyunk és bármikor elsülhet és nem tudod kit érsz el.

Vegyetek komolyan ez nem vicc ……