Sikeres emlékátültetést hajtottak végre két élőlény között

Sikeresen ültetett át egy emléket egy élőlényből, egy másikba az RNS, a genetikai információ egy formájának átvitele révén a Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja.

Bár jelenleg, még csak csigák között végezték el sikeresen, de a dolog bebizonyította, hogy lehetséges két különböző élőlény között, az emlékek, ha úgy tetszik az információk átvitelére, azaz beültetésére. Ha az embernél is sikerül ezt elérni, akkor szó szerint információt, azaz tudást lehet feltölteni az emberek elméjébe. Ez ma még elképzelhetetlen távlatokat nyitna az emberek előtt. Valahogyan úgy kell elképzelni, mint a Mátrix c. filmben, amikor valamilyen új képességre volt szükségük, egyszerűen csak feltöltötték azt nekik.

Az Emlékmás című filmben pedig hasonlóan jártak el, azonban ott bemutatták ennek a sötét oldalát is, hogyan lehet ezzel a technológiával visszaélni. Azonban nézzük, hol is tartanak még napjainkban a tudósok e téren.

A meztelen tengeri csigák egyik csoportját először megtanították egy védekező mechanizmusra. Amikor a kutatócsoport ezen csigákból nyert RNS-t (ribonukleinsav) ültetett át olyan csigákba, amelyeknél nem fejlesztettek ki védekező mechanizmust, ők is ugyanúgy viselkedtek, mint az első csoport egyedei – olvasható a BBC News honlapján.

Az eNeuro tudományos folyóiratban közzétett kutatási eredmények közelebb vihetnek egyes betegségek – többek az Alzheimer-kór vagy a poszttraumatikus stressz szindróma (PTDS) – hatásainak enyhítéséhez.

A ribonukleinsav egy nagy molekula, a genetikai szabályozó rendszer egyik főszereplője, feladata az örökletes információk szállítása, a fehérjék szintézisének vezérlése. A ribonukleinsavaknak három csoportja van: a hírvivő, vagyis az mRNS, a szállító, a tRNS és a riboszomális, az rRNS.

A kutatók enyhe elektromos sokkot alkalmaztak a kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica) nevű tengeri meztelencsigafaj egyedeinek farokrészénél, és megfigyelték, hogy jóval erősebbé vált a sokkolás nyomán a csiga védekező összehúzódási reflexe, megvédendő magát a veszélytől. Amikor a csigákat később megkoppintották, a sokkolt állatok védekező összehúzódása legalább 50 másodpercig tartott, míg azoké, amelyeket nem sokkoltak, csupán egyetlen másodpercig.

A sokkolt csigákat ugyanis érzékennyé tették az ingerre. A kutatók ezen csigák idegrendszeréből RNS-t vontak ki és befecskendezték azt érzékennyé nem tett csigákba. Utóbbiak ugyanúgy viselkedtek, mint sokkolt társaik, védekező összehúzódásuk mintegy 40 másodpercig tartott.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy hasonló hatásnak voltak tanúi, amikor ugyanilyen kísérletet végeztek érzékelő idegsejtekkel petricsészékben.

David Glanzman professzor, a tanulmány egyik szerzője hangoztatta, hogy “az eredmény olyan, mintha memóriát vinnénk át”.

A szakemberek hagyományosan úgy vélik, hogy hosszú távú memóriát az agy szinapszisai, a sejt közötti kapcsolódási helyek tárolják, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át. Minden neuronnak több ezer szinapszisa van.

“Ha az emlékeket a szinapszisok tárolnák, kísérletünk egyáltalán nem sikerült volna” – hangsúlyozta a professzor, aki úgy véli, hogy az emlékezetet az idegsejteknek és nyúlványainak sejtmagjai tárolják.

A kutatók emlékeztettek arra, hogy a tengeri csigák sejtjei és molekuláris folyamatai hasonlóak az emberéhez, annak ellenére, hogy a csigák idegrendszerében csak mintegy húszezer neuron található, míg az emberében mintegy százmilliárd.

A kérdésre, hogy ez a folyamat elősegítheti-e az élettapasztalatokon nyugvó memória átültetését, Glanzman professzor kétségeit hangoztatta.

A kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica) memóriamechanizmusainak felfedezéséért 2000-ben Eric Kandel német származású amerikai kutató orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.