Oroszország ellen titkos hibrid háború folyik rejtett technológiákkal – bennfentes tálalt ki az USA valódi szándékairól

EZÉRT akarják félreállítani Putyint… már zajlik a mesterterv a “kiiktatására”. Ez azonban nem lesz olyan egyszerű, és egész Európát magával rántó katasztrófát hozhat.

Putyin félreállítása az USA fő feladata. Ennek meglehetősen nyomós okai vannak. Mégpedig az, hogy Putyin nemes egyszerűséggel és rendkívül pimaszan, ámde határozottan keresztbe tett Amerika és a mögötte álló bankárelit világuralmi törekvéseinek.

Putyin ugyanis GMO érdekeket sért, valamint a világ dollármentesítésén dolgozik. Ez pedig gyengítheti az USA-ban fészkelő Rothschild elitet, és a szupergazdag felső tízezret.

A GMO tiltással már eleve Amerika tyúkszemére lépett Putyin. Direktívának kiáltotta ugyanis ki, hogy nem akar GMO termékeket látni az orosz területeken, és Európát is rá akarja majd idővel bírni, hogy GMO mentes legyen.

Putyin az emberi társadalmak és egészség végét látja a genetikailag módosított élelmiszerekben.

Emellett gőzerővel kezdett el azon dolgozni, hogy a világot, legalábbis a régiót dollármentesítse.

Legutóbb Kadhafi csinált ilyet, mindenki tudja ma, hogy hogyan is járt végül.

Amerika egyszerűen belső puccsot és káoszt generálva eltakarította az útból…

Ezt nem fogják itt sem annyiban hagyni, és ha lehet hinni a kósza pletykáknak, szóbeszédeknek, akkor a gazdasági szankciók, Európa és a világ oroszellenessé hangolásának stratégiája mellett a technológiát is bevetették.

Titkos hackercsoportok próbálják kiprovokálni a háborút, hogy aztán nekilendülhessenek.

Ezt láthattuk részben Ukrajna esetében is, és az Európa-szert terjesztett orosz ellenesség alatt.

Ennek azonban az egész kontinens láthatja majd kárát.

Ez pedig rengeteg, akár több tízmillió áldozattal jár majd…

Forrás