„Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is…”
Ezek a szavak mostanra már bizonyosan ismerősek.
A Biblia szerint tehát az Özönvíz előtti események, melyekben félistenek szerepeltek, folytatódtak az Özönvíz után is… Régészeti leletek bizonyítják, hogy nem csak mi éltünk ezen a Földön egykor.
Már voltak előttünk, megelőztek…
A nefilim hiedelem mára egyre népszerűbb, és egyre hevesebb vita is kezd kialakulni azzal kapcsolatban, hogy létezhettek-e ezek a legendás, óriási lények, melyek feltehetően ember előtti pre-humanoidok voltak.
Azok, akik azt mondják, hogy nem voltak nefilimek a Földön, azt állítják, hogy a megtalált hozzájuk kapcsolt régészeti leletek csupán magasra nőtt, gigantizmusban szenvedő ősi emberek maradványai.
Mások viszont úgy hiszik, hogy a nefilimek félisteni lények voltak, melyek jelen voltak a Földön még az ember előtti időkben, és tulajdonképpen ők voltak a Gaia őscivilizációja.
A Biblia konkrétan bizonyítja, hogy nem az ember volt az első értelmes élőlény a Földön, sem pedig a paradicsomban, de erről valójában nagyon kevés szó esik manapság.
A Nefilim szót elsőnek a Móz 6:4-ben írják le.
Mózes a Móz 13:18-20 szerint felderítőket küld Kánaán földjére, mielőtt az izraeliták bevonulnának: „Menjetek fel erre dél felől, és hágjatok fel a hegyre.
És nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, amely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é az vagy sok?
És milyen a föld, amelyben lakozik az: jó-é az vagy hitvány; és milyenek a városok, amelyekben lakozik: táborokban vagy erősségekben lakozik-é?
A tizenkét felderítő így is tett. „…felmenének dél felől, és jutának Hebronig; valának pedig ott Ahimán, Sésai és Thalmai, az Anák fiai..” Amikor visszatértek, így szóltak Mózeshez:
„Elmentünk vala arra a földre, amelyre küldöttél vala minket,
és bizonyára tejjel és mézzel folyó az…
Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet,
és a városok erősítve vannak, és felette nagyok;
sőt még Anák fiait is láttuk ott…
És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait,
és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák
és az ő szemeikben is olyanok valánk.”
A fent idézett versek azonosítják a Nefilimet az Anakimmal, és leírják, hogy az utóbbiak (s így az előbbiek is) óriáshoz hasonlóak voltak; az átlagos izraeliták olyanok voltak a szemükben, mint a sáskák.
Az erődök, különösen Hebron bevétele különleges teljesítmény volt az izraeliták előretörésében. A csata után a Biblia így ír: „Nem maradtak Anákok Izráel fiainak földén, csak Gázában, Gáthban és Asdódban hagyattak meg”.
A kimaradt, part menti területek a filiszteus települések voltak. Itt egy másik ok is, amiért az Anakim az óriásokkal azonosult: Dávid király hatalmas termetű, filiszteus ellenfelének, Góliátnak a története jól ismert.
Góliát és testvérei az Anakim leszármazottai voltak, akik a filiszteusok városában, Gáthban éltek.
De nem csak Bibliából származó utalások vannak, amik a nefilimek létezését támasztják alá.
Az alábbi régészeti leletek sokakat meg fognak győzni:
A Közel-Keleten Szíria környékén több ízben találtak már a sziklába süllyesztett, idővel megkövesedett hatalmas lábnyomokat. Eleinte nagytestű előemberek nyomainak vélték, de sokkal inkább hasonlítanak egy modern ember talpnyomára.
A Smithsonian Intézetben is tároltak olyan nagy termetű csontvázakat, melyek egy ismeretlen humanoid faj maradványai lehettek, ezt később az intézet is elismerte, valamint azt, hogy segédkeztek a leletek létének eltusolásában is…
A leletek Új Mexikóban kerültek elő, és azonnal hírzárlatot rendeltek el a környéken…
Nefilim lábnyomokat a Közel-Kelet számos ősi metropoliszának közelében találtak. Az óriások ha valóban léteztek, akkor nagyon fejlett társadalmakat alkottak.
A híres korsók földjének hívott szakrálisnak is gondolt hely sokak szerint óriási csuprokat rejt, míg mások úgy gondolják, hogy ősi istenek korsói.
A legelfogadottabb elmélet szerint ezek a hatalmas kőalakzatok valójában az ősi, az embernél jóval nagyobb lények porhüvelye, vagyis több ezer éves ősi urnák.
Ezek minimum elgondolkodtató régészeti helyszínek és leletek.
Hozzá kell tennünk, hogy ezek még mindig csak a jéghegy csúcsa. A sötét múlt útvesztői sokkal nagyobb titkokat is tartogatnak még a fajunk és a Föld múltjával kapcsolatban.
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások