Ön-kannibálok

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

“Vicc, amit az ellenzék csinál. Még mindig ilyen pitiáner módon egymásnak…, hogy ne legyen frakciója, nehogy már kicsit több legyen a másiknak. Nehogy már egységesüljön itt valaki.”

Nagyon-nagyon ritkán, de néha egyet lehet érteni Kunhalmi Ágnessel, a fenti szavakat ugyanis mindannyiunk kedvenc oktatáspolitikusa fogalmazta meg. Ha azt gondolnák, hogy mindez egy tegnapi atv-s műsor stúdiójában szállt sóvárgón a telihold felé, tévednek.

Egy teljes év telt el a nyilatkozat óta. Igen, az egységesülés – Ágnes után szabadon – földi helytartói éppen és pontosan ugyanott tartanak, mint tavaly (vagy bármelyik tetszőleges évben) ilyenkor.

Őszintén, nem lennék ma az egyszeri ellenzéki szavazó helyében.

Amikor már éppen sikerül megküzdeni a teljes üzenettelenséggel (két héttel az ep-választás előtt pont időben), kiderül, hogy semmi, de semmi különbség nincs az egymással furcsa párokba rendeződött pártok kampányai között.

Az egymás konyhaasztaláról kölcsönzött üzenetek különösen most váltak szembetűnővé, amikor a közösségi oldal nagyjából 20 percenként mutat valamilyen libbal szponzorált tartalmat.

A szocik és a DK még annyi fáradtságot sem vett, hogy a kampányüzenetek sorrendjét megváltoztassák. Egységes minimálbér – egységes nyugdíjminimum – egységes családi pótlék (csak az állami újraelosztás maradt ki) – írják az MSZP spórolós, kizárólag feliratokból álló kampányvideójában.

A DK-ba csak annyi kreativitás szorult, hogy Gyurcsányné kisétált az egyik Apró-villa melletti budai dombra és ott mondta el ugyanezeket, ugyanígy.

A Jobbik és a szakadár Mi Hazánk még a kivitelezésben is hasonlót húzott.

Vona Gábor ex-pártja animációs videóval, Toroczkai László és szűk baráti köre pedig legó figurákkal győzködi a nagyérdeműt, ki nem találják: ugyanarról. Vagyis, hogy a határvédelem az ő ötletük. Ennek még Toroczkai szájából sincs semmi alapja, Ásotthalom polgármestereként viszont legalább jobban áll neki, hogy a kerítés előtt szónokol. A legónak mondjuk maximum annyi értelme volt a videójában, hogy a Jobbik képletesen ráléphetett.

De a legjobb a végére maradt. Hallottak már BenedekmanrőlNa, pontosan így kezdődik a szocik csatolmányának, a Párbeszédnek a kampányfilmje. Az embernek még éppen a videó vége előtt pár másodperccel sikerül kihámoznia az információt a Jávor Benedekhez hasonlóan beszédhibás narrátor hadarásából.

Azaz tulajdonképpen azt, hogy Benedekman nem más, mint a szív, tűz, víz, föld és levegő egyesített erejéből megszületett bolygó kapitánya, civilben klímahős. Kár, hogy a hozzá hasonlóan karizmatikus LMP-s Vágó Gábor is a nádtippanok és pézsmaharkályok egyedfejlődési tendenciáival, meg a keresztesvirágú káposztafélék világpiaci árával dögleszti szíven a szavazókat.

Esküszöm, lassan azt kell gondolnom, a végére tényleg Puzsér Róbert lesz az egyetlen épkézláb ellenzéki bárminek a jelöltje, bár ő a múltkor éppen azt a Závecz Tibort támadta meg, aki a fenti jelenséget tökéletesen pontosan írta le legutóbbi közvélemény-kutatásával.

Az ellenzéki pártok kampányvideóikhoz hasonlóan fej-fej mellett fognak beleállni a földbe, ezúttal még a taktikai szavazás sem segíti majd őket. 

Az izgalom nagyjából annyi, hogy melyik szűnik meg korábban. Ahogy Kunhalmi, az ellenzék Delphoi Szibüllája is megjósolta: az egymás lenyúlásában, hullarablásában, felemésztésében se a módszereik, de szinte még az embereik sem változnak évek óta, csak a külcsín lesz mindig egy kicsit más. Csakhogy a kannibál késsel-villával a kezében is kannibál marad.

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel