Olyan gazdasági válság van készülőben, mely az összes országot lenullázza pénzügyileg! Államcsődök érik majd egymást

Olyan gazdasági válság van készülőben, mely az összes országot lenullázza pénzügyileg! Államcsődök érik majd egymást
Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A közelmúlt folyamatait figyelve Mr. Rothschild és jónéhány sztárközgazdász is figyelmeztette a világot a várható pénzügyi katasztrófára… mentsük, ami menthető?

Az elemzők szerint 2019-ben már láthatók lesznek a jelei!

Lord Jacob Rothschild, a világ talán legnagyobb és egyben legerkölcstelenebb – de kétségkívül szakmáján belül profi – bankára is aggódni kezdett.

Olyan figyelmeztető üzenetet tett közzé a világ számára, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Jacob Rothschild arra figyelmeztetett, hogy globális válság közeleg, mely már a nyakunkon van.

Ezt sok más sztárközgazdász is megerősítette…

Évek óta lehet már arról hallani, hogy egy a 2008-as válságnál jóval erősebb valami van készülőben. Most ez elérkezett a forráspontjára, és 2019-ben megindulnak azok a folyamatok, melyek a dominószerű összedőlést meg fogják indítani.

Rothschild szerint a második világháború óta nem volt enyire feszült a geopolitikai helyzet, mint most.

Emellett a gazdaság nagyon nem áll stabil lábakon, és még ott lappang a 2008-as válság nyoma a rendszerben.

“A pénzügyi alkalmazkodás időtartama véget érhet. A geopolitikai problémák széles körben elterjedtek és egyre nehezebb megoldani őket.” – Lord Jacob Rothschild

Olyan gigaválság közeleg, ami mindent el fog söpörni.

Ez azt jelenti, hogy a szuperhatalmak jelentősen megrogynak, míg a közepes és kisebb vagyonnal rendlekező országok egyszerűen bedőlnek, és pont ez lesz a cél…

A válságos ugyanis mesterségesen fogják gerjeszteni, pontosan azzal a céllal, hogy a pénzügyi függést kialakítsák.

A kisemmizett, lenullázott gazdasággal és vagyonnal rendelkező országok kénytelenek lesznek belépni abba a globális pénzügyi szövetségbe, ami már a háttérben egy ideje jelen van, de csak a válság után fog széles körben ismertté válni.

Ez egy új Világrend lesz, egy egységes világgazdasági közösség.

Ebben a világban nem lesz lehetőség készpénzzel fizetni, és minden virtuális lesz. Az indok az lesz, hogy szeretnék az újabb válságokat elkerülni, ezért még a fizetőeszköz is egységes lesz.

Kísértetiesen hasonló dolgokról ír a Jelenések könyve is egyébként.

Hihetetlen,d e a Bibliában is vannak arra való utalások, amik egy pénzügyi válság kibontakozásáról írnak. Legalábbis a hívek szerint.

Ha belegondolunk, történelmi léptékkel mérve a világ igenis hirtelen, egy-két év leforgása alatt drámaian megváltozott és a változásoknak még most sem látjuk a végét.

Amint minden feltétel adott, az Antikrisztus nagyon rövid idő alatt megjelenhet, és amikor ez megtörténik, az események visszafordulhatatlanul elindulnak a Bibliából ismert menetrend szerint.

Más szóval az utolsó hét év eseményei nagyon váratlanul beköszönthetnek.

A jelenlegi káosz számos olyan ideiglenesnek mondott intézkedés bevezetését lehetővé teszi, amit az emberek egyéb alternatíva hiányában, kétségbeesésüknek köszönhetően fogadnak el.

Ezek a jövő előfutárai csupán. 2019-ben tehát elkezdenek majd dőlni az első dominók…

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel