“Nincs irgalom!” – Genderisták tüntettek a parlament előtt 

Kövér László a Budapesti Metropolitan Egyetemen tartott lakossági fórumán egyebek mellett a genderideológia és az LMBTQ mozgalom térnyeréséről beszélt kritikus éllel. Gondolatai olyan mértékben találtak célba a szivárványnézetek hazai képviselőinél, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezésében működő Budapest Pride-ot szombat estére a parlament elé csődítették egy soron kívüli demonstrációra.

“Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Habár a hagyományos családfelfogás szerint gondolkodó, önkorlátozó “normális” homoszexuálisok gondolata mindennél taszítóbb, gyűlöletesebb a genderista LMBTQ mozgalom számára, mégis az igazság az, hogy a Kövér László által körülírt homoszexuálisok mégiscsak léteznek. Az efféle szellemiségben gondolkodók közül közül egy híresség szavait érdemes idézni:

“Az egyetlen családmodell a hagyományos. Nem lehet beleavatkozni az élet természetes áramlásába, vannak dolgok, amiket nem szabad megváltoztatni.

A családot nem mi találtuk fel… Megszületünk, egy apától és egy anyától. Vagy legalábbis így kellene lennie, ezért is vagyok szkeptikus a szintetikus gyermekekkel, a bérbe adott anyaméhhel vagy a katalógusból választott spermiumokkal kapcsolatban.

Meleg vagyok, nem lehet gyermekem… Az életnek megvan a maga természetes áramlása, vannak dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni. És az egyik ilyen dolog a család.”

Mindezt a híres divatcéget alapító Dolce és Gabbana melegpáros fogalmazta meg még 2015-ben egy sajtóinterjúban és ez tagadhatatlanul tökéletesen egybe cseng Kövér László véleményével. Ezek a gondolatok aztán olyan gyilkos indulatokat váltottak ki a nemzetközi LMBTQ mozgalom tagjaiból, hogy gyűlölet hadjáratot és bojkottot indítottak a mozgalmi sztenderdektől eltérően gondolkodó meleg pár ellen. A férfihang.hu ebben a cikkben számolt be a történtekről. Szóval pontosan átláthatjuk, hogy aki így tör saját meleg barátai ellen, az miféle gyűlöletet táplálhat azok iránt a heteroszexuálisok iránt, akik tőlük eltérően gondolkodnak az egynemű párok családállítási, gyermeknevelési alkalmasságáról.

A parlament előtti megmozdulásról az alábbi videóból kaphatunk képet. A demonstráció vezérszónoka Antoni Rita, a genderideológia megkerülhetetlen felkent papnője volt, aki szokásos selypegő ordítozásával jól megadta a tüntetés alaphangját:

Mint láthatjuk, Antoni Rita nem hazudtolta meg önmagát, pár mondat után sikerült kikötnie a mozgalmuk által problémamentesen tolerálható egyetlen fóbiánál, vagyis a férfifóbiánál, sőt egyenesen a férfigyűlöletnél. Ízléstelen sztereotípiáira válaszul fel kell hívnom a figyelmet rá, hogy miközben a kifejezetten kisszámú homoszexuális “szülők” jogairól erőszakolnak társadalmi vitákat, addig az apák fél társadalmat érintő jogi problémáiról még véletlenül sem ejtenek soha egyetlen szót sem.

Ők legfeljebb gyűlöletcélpontként jöhetnek szóba, mint most is. Holott tudni szükséges, hogy az apák a mai napig olyan diszkriminatív törvények között léteznek, amelyek a “vélelmezett apaság” szűkre szabott keretei között, jogvesztő hatályú rendelkezésekkel kényszerítik őket például arra, hogy saját gyermekükként neveljék a feleség által a családba szült kakukkfiókákat, és ezzel párhuzamosan a jogrendszer mindent megtesz, hogy válás esetén ellehetetlenüljön a gyermekeikkel való kapcsolattartásuk. A mai napig nem vált alapvető gyakorlattá a közös szülői felügyeleti jog megítélése. Még Antoni Ritának sem kellene csodálkoznia, hogy ilyen viszonyok között a férfiaknak egy jelentős része pont úgy veszi semmibe saját apai hivatását, ahogyan azt a jogrendszer, a társadalom kimondva-kimondatlanul elvárja tőlük. Talán nem csoda, ha jogfosztásuk hatására sokan köszönik szépen, de nem szeretnék inkább magukra vállalni a kéthetente egyszer eljövő “szemét apád” mumus szerepét sem.

No de, kanyarodjunk vissza a genderisták megmozduláshoz:

Aki a transzszexualitás  egy ezred (!) százalékos és a homoszexualitás kb tíz százalékos léptékben létező problémájával előtérbe furakodva egy egész társadalmat akar átformálni a többség kárára, az valójában nem sok jót akarhat. Akkor is igaz ez, ha nyomasztónak megélt személyes helyzete miatti elfogultságában teszi ezt.

Aki a saját nemi diszfóriájának problémáját úgy kívánja megoldani, hogy alapos kényelmetlenségeket akar okozni egy egész társadalomnak, az nem a probléma megoldására törekszik, hanem egészen egyszerűen nem bírja el a saját keresztjét és mások vállára akarná adni azt. Jobb esetben. Rosszabb esetben a saját balsorsáért törekszik bosszút állni az egész társadalmon. Ha nem volt szerencséje, hát dögöljön meg a szomszéd tehene is. A társadalom hibáztatása, a gender nevelés követelése, a végtelenített LMBTQXYVZ forradalom nem más, mint egy erőszakos kisebbség által a többség kárára elkövetett erőszak. Ez az attitűd lényegében a többséget akarja olyan “társadalmi nyomás” alá helyezni, amilyen nyomás alatt balszerencséjükre a speciális nemi identitású emberek állnak a szükségszerűen “heteronormatív” társadalomban.

„Közösen kell fellépnünk az egyenlő méltóságért és az egyenlő bánásmódért, közösen kell felszólalnunk a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen, nem csak ma, a homofóbia, transzfóbia, interfóbia és bifóbia elleni világnapon.”

Ilyen szavakkal biztatják egymást a liberális, genderista szervezők, és itt szükséges hozzáfűzni, hogy a gendermozgalom egyik “nagy” eredményeként könyvelhetjük el, hogy a “heterofóbia” meghökkentőnek tűnő fogalmát mára már a szociológiának, pszichológiának kézzelfogható jelenségként kell vizsgálnia, de ez persze nekik eszükbe sem jutna. Az önmagát nagyon nyitottnak és toleránsnak hazudó gondolkodási irányzatnak nem új keletű a férfiakkal szembeni gyűlölete sem. Külön (ál)tudományos szakágat alapoztak a férfiasság mocskolására, a “toxikus maszkulinitás” (“mérgező férfiasság”) elleni küzdelemre, a férfias attitűdök társadalomból való kipusztítására.

Azért gondoljuk csak végig, mennyire ellentmondásos, megdöbbentő, hogy a mindenféle fóbiák elleni küzdelmüket általában a férfiakkal és a heteroszexuálisokkal szembeni fóbiák felkorbácsolásával, fröcsögő gyűlölettel, vallásgyalázással, közszemérem sértéssel, trágársággal és obszcenitással, köztéri biblia-toszással, “gecis bajszok” emlegetésével látják megvalósíthatónak.

Mindettől függetlenül egyáltalán nem gondolom, hogy ne létezhetnének a homoszexuálisoknak megfelelő érdekvédelmi szervezetei. Sőt azt hiszem, a férfimozgalomnak ki kell állnia a meleg férfiak egyes alapvető jogai mellett, például a szabad szexuális választás joga és annak elfogadtatása mellett.

Az egészen biztos, hogy a gendermozgalom nem képviseli megfelelően a homoszexuális férfiakat, hanem őket legfeljebb ágyúgolyóként hasznosítja, a felkorbácsolt társadalmi indulatokat jórészt a férfi homoszexuálisokra irányítja, miközben leginkább gender-feminista célok elérése érdekében munkálkodnak.

Valójában az egyedülállók illetve egynemű párok gyermekvállalásának problémája sem elsődlegesen a férfi homoszexuálisok problémafelvetése, hanem sokkal inkább azoké a férfigyűlölő leszbikus-feministáké, akik férfiak helyett inkább spermabankokhoz akarnak fordulni, hogy ott szerezzék meg asszisztált reprodukciós eljárásokhoz az egyébként viszolygással szemlélt és emberszámba sem vett férfiak spermáját. Ennek megfelelően azt javasolnám minden férfinak, hogy senki ne legyen semmilyen formában sem spermadonor, hogy aztán azzal is egy férfigyűlölő, férfi(asság)pusztító amazontársadalom kialakításához nyújtson segédkezet.

Végül szögezzük le: azt kellene mindenekelőtt tudomásul vennie a gendermozgalomnak, hogy aki nem képes kimondható, legitim, konkurens nézetként elfogadni mások, például Kövér László vagy éppen Dolce és Gabbana urak véleményét, hanem helyette “irgalmatlan” háborút visel velük szemben, annak semmi oka sincs panaszra és hisztire az őt érő nyers, leplezetlen kritika miatt, mert valójában ő maga sincs birtokában annak a toleranciának, amit állítólag társadalmi normává szeretne emelni.