NATO-ajándék Putyinnak a VB-re: 18 ezer fős hadgyakorlat az orosz határ mellett

Miközben a világ jobbára a futballra figyel az orosz rendezésű világbajnokságon, Vlagyimir Putyin, a házigazda ország elnöke nem kért ajándékot kapott. A NATO 18 ezer fő bevonásával rendezett hadgyakorlatot az orosz határok mentén „egy esetleges agresszió elhárítására”.

A hazai csapat 5-0-s csütörtöki csodastartja után örömmámorban úszott Oroszország, és a helyi média sem nagyon foglalkozott azzal a hírrel, amely normális esetben bőséges témát adna a kemény kommentárokra.

Az orosz média korábban ugyan kitért rá, de a vb-lázban már nem foglalkozott azzal, hogy 19 NATO-tagállam 18 ezer katonája tartott hadgyakorlatot az Oroszországgal határos balti államokban és Lengyelországban.

Az amerikai hadsereg közlése szerint mindez „az elkötelezettség és szolidaritás bizonyítéka” volt,

a Moszkvával való feszült időszakban. A Pentagon ugyanakkor hangsúlyozta azt is, „nem akartak provokálni” – annak ellenére, hogy a futball-vb kezdetére időzítették a hadgyakorlatot.

A Szablyacsapás fedőnevű manővereken egy képzelt támadásra való választ gyakoroltak be.

„Fontos Amerikának, fontos Európának és fontos a világnak” – mondta Ross Coffman tábornok, az amerikaiak 1. gyalogos hadosztályának parancsnoka. Ez az egység része a NATO Atlanti Eltökéltség nevű missziójának, amelyet azután hívtak életre, hogy Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krímet.

Pikáns módon – a tárgyalásokon jelenlévő anonim források szerint – Donald Trump amerikai elnök szerint a Krím Oroszország része, mert „ott a legtöbb ember oroszul beszél”. Trump ezt állítások szerint a múlt hétvégén vitával zárult G7-es csúcson mondta.

Az amerikai és szövetséges katonák ugyanakkor már nyolcadik éve tartották meg a Szablyacsapást, – az idén június 3. és 15. között. Érdekes módon,

ezúttal első ízben a nem NATO-tag Izrael is részt vett a hadgyakorlatban.

Szerdán Kaunas litván város mellett, a Nyeman folyón gyakorolta az átkelést 150 harci jármű és 700 katona. A szövetség itt bemutatta azokat az M3-as járműveket, amely a vízen lebegve és összekapcsolódva pontonhidat képeznek.

Az átkelést brit és német utászok tették lehetővé, és egy magasrangú brit tiszt méltatta az együttműködést – annak ellenére, hogy hazájában heves vita folyik arról, hogy a közelgő brexit során milyen mértékben vágják el az EU-hoz kötődő szálakat.

A NATO katonák emellett harci helyzeteket és a gyors mozgósítást is gyakoroltak. Az egyik brit egység – amely 2800 főből és 950 járműből állt – Németországból érkezett Csehországon és Lengyelországon keresztül Lettországba.

A RIA orosz hírügynökség a gyakorlatot még korábban azzal kommentálta, hogy

a NATO-manőverektől „szenved” a Baltikum lakossága, mert fenyegetésnek teszi ki őket.

„A politikai prostituáltaknak viszont jó a helyzet, ők kapják meg az angolszászok pénzét” – idézték Alekszander Zsilin védelmi kommentátor nem épp kedves reakcióját.

A Moszkovszkij Komszomolec című lap viszont megjegyezte, hogy az Észak-atlanti Szövetség legalább annyit megtesz, hogy befejezi a gyakorlatot a balti régióban található Kalinyingrádban rendezendő első vb-meccs előtt: szombaton Horvátország és Nigéria játszik majd ott.