Napilapból kivágható kipával tiltakoznak a migránsok támadásai ellen a zsidók

Az arabok támadásai miatt korábban nem javasolta a Németországban élő zsidóknak a kipa nyilvános viselését a német szövetségi kormány antiszemitizmus elleni kormánybiztosa, azonban a felháborodás hatására inkább megküzdenek vele.

Felix Klein antiszemita-ügyi kormánybiztos korábban azon az állásponton volt, hogy Németországban bárki bárhol viselhet nyilvánosan kipát, mert emiatt semmilyen bántódás nem érheti, szombaton viszont úgy vélte, hogy sajnos már nem ez a helyzet, egyre kevésbé kelt felháborodást az antiszemita nézetek hangoztatása.

Egy közelgő Izrael-ellenes demonstráció és a zsidó felháborodás miatt viszont a német kormány változtatott az álláspontján.

Most arra szólítják el az embereket, hogy a szolidaritás jegyében igenis viseljenek kipát.

Az izraeli elnök, Reuven Rivlin megdöbbenésének adott hangot Klein javaslata miatt, mert szerinte azzal “megadják magukat az antiszemitizmusnak”.

“Tudomásul vesszük és értékeljük a német kormány morális pozícióját és az ott élő zsidó közösség melletti elköteleződését, de a velük kapcsolatos félelmek, és az antiszemitizmussal szembeni kapituláció ismét azt támasztja alá, hogy a zsidók nincsenek biztonságban Németországban”, mondta az izraeli államfő vasárnap.

Klein azután változtatta meg az álláspontját, miután hétfőn Angela Merkel szóvivője is megszólalt. Steffen Seibert azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy az országnak látnia kell, hogy a szabad vallásgyakorlat mindenki számára elérhető, és bárki biztonságosan mehet bárhova az országban akkor is, ha kipát visel.

Klein a Funkénak nyilatkozva azt mondta: “Felszólítok minden berlini és német állampolgárt, hogy a következő szombaton viseljen kipát, ha a berlini Al-Quds nap alkalmából ismét tolerálhatatlan támadások történnének a zsidók és Izrael ellen.”

Az Al-Quds egyébként egy évente a Ramadan utolsó péntekén tartott cionista- és Izrael-ellenes demonstráció.

Szintén hétfőn a Bild, Németország vezető napilapja egy kivágható kipát jelentetett meg, hogy ezzel is tiltakozzanak a “növekvő antiszemitizmus” ellen. A Bild arra szólította fel az olvasóit, hogy mutassanak szolidaritást a “zsidó szomszédaikkal” azzal, hogy elkészítik a saját kipájukat, és Dávid-csillagot viselnek.

Angela Merkel egy CNN-nek adott interjúban azt mondta, Németországnak szembe kell néznie a “sötét erőkkel”, amelyek egyre nagyobb támogatásra találnak náluk és a világ más tájain. A kancellár szerint a németeknek a “múltjuk miatt” fokozott éberséget kell tanúsítaniuk.

Az ügy hátterében többek között egy áprilisi eset áll, amikor három – vélhetően arab – fiatalember Berlin egyik elegáns negyedében rátámadt két, kipát viselő férfire. Mint kiderült, az áldozatok egyike egy Izraelben élő arab volt, aki azért vette fel a zsidók által viselt kipát, mert kíváncsi volt arra, tényleg veszélyes hely-e a német főváros a zsidók számára.

Arról sehol egy szó sem esett, hogy a menekültválság csúcsán a németországi zsidó vezetők egy emberként követelték a migránsok tömegeinek korlátlan befogadását, de még arról sem, hogy a multikulturális társadalom élharcosai között évtizedek óta a zsidók töltik be a domináns szerepet az összes nyugati országban.