Műanyagban fuldoklik a természet: katasztrofális állapotok uralkodnak, éveink lehetnek hátra, míg bedől az első dominó

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

Riasztó, már-már sokkoló adatok következnek, amik ha nem gondolkodtatnak legalább egy kicsit el, akkor óriási a baj velünk, emberekkel:

9 millió tonna műanyag ömlik az óceánba minden évben – ez nagyjából annyi, mintha a Föld összes tengeri és óceáni partszakaszát körbekerítenénk fél méterenként 5 darab, műanyagszeméttel tömött műanyag bevásárlózacskóval.

Egy előrejelzés szerint 2050-re a FŐ TÁPLÁLÉKA lehet a tengeri állatoknak – jobb híján – a műanyag.

Már ha egyáltalán marad még valami az egyre savasabb és oxigénhiányosabb óceánokban.

AZ ENSZ jelentése szerint ha nem cselekszünk, nem dolgozunk ki sürgősné egy globális akciótervet, akkor éveken belül ledőlhet az első dominó.

Ez pedig egy tömeges kihalási láncolatot indít el, sorra borítva mindent.

A tömeges kihalás a szárazföldön és a világóceánokban már egyébként is zajlik úgy két évtizede.

Azonban ennek a folyamatnak a gyorsasága hihetetlen ütemben gyorsul, ez pedig sokkal ellőbbre helyezi a Föld élővilágának teljes kipusztulását.

A számítások szerint 2050-re MEGFELEZŐDHET a földi élővilág mérete és a benne foglalt fajok.

Vagyis a ma élő fajok nem csak jóval kevesebben lesznek, de a legtöbbjük ki is hal, és a gyerekeink, unokáink már csak a tankönyvekből ismerhetik meg őket…

Még néhány sokkoló informális adat, ami jól mutatja, hogy az utolsó utáni órákban van a természet állapot az emberi szennyezés következtében. (ha a képek nem sokkoltak volna eléggé…)

A Föld teljes műanyagtermelése az 1950-es 2.3 millió tonnáról 162 millió tonnára nőtt 1993-ban, majd 448 millió tonnára 2015-ben.

Jelenleg több mint 5 billió darab műanyagszemét úszkál óceánjainkban.

A összes tengerparti hordalék 73 százaléka műanyag: palackok, kupakok, élelmiszer csomagolók, bevásárlózacskók, cigarettafilterek, polisztirol tárolók, stb.

2050-re gyakorlatilag minden tengeri madárfaj fő tápláléka a műanyag lesz.

Megfigyelték, hogy a fiatal vándor és vízimadarak gyakran halálra etetik a fiókáikat műanyag szeméttel. Ezek nagyon apró műanyag szemetek, gyakran nem szándékosan, hanem más táplálék mellett kerül a kis szerencsétlen fiókák gyomrába, majd azok keserves kínok között elpusztulnak.

Az elmúlt években rengeteg bálna gyomrában találtak több tonnányi műanyagot, több tucat zsákot és szatyrot…

Ezek az állatok sokszor napokon át szenvednek, mielőtt elpusztulnak, majd tetemüket partra veti a víz…

Mint mondjuk, az utolsó utáni órákban vagyunk… Ha most nem kap észbe az emberiség, és nem teszünk valamit, akkor gyerekeinkre egy kiüresedett, műanyag szeméttel beborított mérgező világot fogunk hagyni…

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel