Milyen anya az ilyen? Megkínozta három gyermekét, hogy lenyűgözze új pasiját

Mexikóvárosban letartóztattak egy 26 éves nőt, mivel a gyanú szerint megkínozta három gyermekét. A helyi lapok jelentése szerint Jennifer Marisol azért bánt brutálisan a 9 éves Guillermoval, a 7 éves Samantával és az 1 éves Melissával, mert új párja, Jose Omar Trujillo ezt kérte tőle, egyfajta szerelmi gesztusként. A rendőrségi jelentés szerint az egyik gyermeknek még a lábkörmeit is kitépték…

– Szeretném hivatalosan is kérvényezni, hogy én gondozhassam a három gyermeket, akiket szexuálisan és fizikailag is bántalmazott az édesanyjuk és annak barátja – írta az aggódó édesapa, Mauricio Alberto közösségi oldalán.

A férf azt állítja, hogy videókat is látott, amiken volt felesége közös gyermekeiket bántalmazza, a legkisebbet dobálgatja és erőszakosan rázogatja, illetve a körömhúzásról is készültek felvételek.

A három kiskorú most az édesapjuknál van és folyamatosan vizsgálják őket, hogy esetleg szenvedtek-e maradandó egészségkárosodást.

Marisol mellett új barátja is rácsok mögé került, de a nő korábban azzal védekezett, hogy volt párja mindenféle szörnyűséggel próbálja meg őt besározni azért, hogy megszerezze a gyerekek felügyeleti jogát.

Sőt, azt állítja, hogy Alberto korábban megerőszakolta őt, és miközben terhes volt, bántalmazta is őt, amiért korábban már távoltartási végzést kért a férfi erőszakossága miatt.