Budaházy Edda szerint Isten meghallgatta imáinkat, és a kormány felkapcsolta a villanyt


Fontos, hogy mikor Isten ad, azt észrevegyük.

S ne csak szajkózzuk tovább kívánalmainkat és panaszainkat, hanem álljunk meg: hoppá! Hisz ezért imádkoztunk elejitől fogva!

Amikor elkezdtem Magyarország demográfiai helyzetével foglalkozni láttam, mekkora katasztrófa közeleg ha nem tudjuk elérni, hogy több gyermek szülessen. Nagyszerű emberek kongatták a vészharangot évtizedek óta, fáradságos munkával mentették a babákat, írták a tanulmányokat, javaslatokat, de ezek láthatatlanok maradtak és a kormányzat néma volt, mint a sír.

Pont az bántott a legjobban, amilyen csönd, amilyen közöny kíséri ezt a mindent elsöprő sorskérdést. Nem értettem, miért nem szólnak, zengenek, ordítanak a harsonák: ébredj magyar, mindent elveszíthetsz!

Amikor 2014-ben Nemzeti Radikális Népesedési Konferenciát rendeztünk és azon a tömeges migráció és a népességfogyás összefüggéseiről, az abortuszok tarthatatlanságáról, az európai kultúra védelméről és fehér ember végső pusztulásának megakadályozásáról értekeztünk, nem volt semmi hang, amely támogatta, elismerte volna ezt a munkát.

2015-ben az Orbán kormány még befogadótábort akart építeni Martonfán.

Amikor 2016-ban a harmadik konferencián meghívtam három nyugati politikust, az angol Nick Griffint, az olasz Roberto Fioret és az ír Jim Dowsont hogy mondja el, hova jutott a szintén gyermektelen nyugat végtelen kényelmében, (persze nem miattuk, Griffinnek 4, Dowsonnak 5, Fiorenak pedig 11 gyereke van) hogyan esnek el városaik az invázióban – elhallgatták, vagy a nemzeti radikálisok hőbörgésének titulálták rendezvényünket és az idegenszívűek tüntetést szerveztek ellene. Vendégeimet pedig kitiltották az országból.

Jim Dowson, Nick Griffin, Budaházy Edda és Roberto Fiore a III. Nemzeti Népesedési Konferencián Foto: Varga Mónika

Ám változnak az idők és Isten meghallgatta imáinkat: végre beindult a kormányzati gőzhenger. Szinte nem lehet úgy bekapcsolni a televíziót, hogy ne a gyermekvállalást ösztönző programokról, a támogatásokról, vagy a házasság fontosságáról beszéljenek valamelyik csatornán.

A minap Novák Katalint gondolatait hallgatva a „nyolcas” című műsorban meglepetésemre már nem csak az állandóan ismételt keresztény kultúra védelmét említette, hanem a magyar nemzet, mint etnikai közösség tisztaságának és megmaradásának fontosságáról beszélt. Persze az én ízlésemnek kicsit bátortalanul, de mégis.

Megint léptünk egyet. A youtube és a facebook letiltja felszólalásaimat, amin az őslakos fehér ember, és ezen belül a magyarok megmaradásának fontosságáról beszélek. Már várom, mikor jut el a kormányzati kommunikáció oda, hogy a fehér embert, mint védendő emberi rasszt definiálja. Akkor tényleg kérek egy kávét.

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor 2011-ben Magyarország látta el az Unió soros elnöki tisztségét és a kormány legfontosabb témája az úgynevezett „roma stratégia” volt. Hogy szégyelltem, hogy nem az európai őshonos kisebbségek védelmét, horribile dictu az elszakított magyar nemzetrészek jogait emelte be az európai közbeszédbe, hanem a romák ügyeit!

Azonban úgy tűnik, valamilyen megmagyarázhatatlan okból végre sok olyan kérdés a középpontba helyeződik, amiért évtizedek óta küzdünk. Nem csak a határvédelem, a kettős állampolgárság, az erős, határozott külpolitika, a haderő fejlesztés, a hazai cégek adócsökkentése, a népzene és néptánc támogatása, hanem kiemelt szívügyeim is: a sport, a Magyarságkutató Intézet felállítása és a hathatós népesedéspolitika.

Szomorúan tapasztalom, hogy sok elkötelezett nemzeti érzelmű ember mégis csak a legnagyobb gyűlölettel tud a jelenlegi kormányzatról beszélni. Persze tapasztalt hazafinak jobb mindig szárazon tartani a puskaport, de ezt a gyűlöletet annak fényében, hogy számtalan, a magunkfajtának fontos cél megvalósul, egyszerűen nem értem. Ennek az értelmetlen gyűlöletnek a Jobbik rakta le az alapjait, megfosztva híveit attól, hogy örüljenek az eredményeknek és ez történelmi bűne és felelőssége, amiért drágán meg is fizet.

Mert ezek a mi sikereink! A nemzeti radikális közösség vágyait, jelszavait, zászlait veszi át a kormányzat. Ha mi nem ápoltuk volna ezeket a nemzeti fundamentumokat, – úgy mint Trianon gyásza, az Árpád sávos zászló becsülete, katonai és egyéb hagyományaink – például a Pozsonyi csata – ápolása, a második világháborús hősök tisztelete, a devianciák elleni fellépés vagy a cigány-magyar együttélés problémája és még sorolhatnám, – akkor ma nem lenne ennyi fogékony ember a hazafias retorikára. Ha a nemzeti rockzenekarok nem lelkesítenek, ha a népzenészek nem őrzik a lángot a szívekben, ha a kézművesek, népművészek nem mentik át az ősi mintákat, ha a hagyományőrzők nem fektetik utolsó vagyonkájukat is abba, hogy önerőből íjászpályákat építsenek, lovakat tartsanak, tarsolyokat készítsenek, jurtákat építsenek, keressék, kutassák őseink nyomait és a rovásírást – szóval, akkor a Magyarságkutató Intézet által előtérbe kerülő témák nem hullanának ilyen termékeny talajra.

És igen. Ha nem állna készen számtalan szakember kidolgozott javaslataival, élet-és családvédők működő szervezeteikkel, tapasztalataikkal, programjaikkal, akkor a családvédelmi intézkedések és a gyermekvállalást ösztönző rendeletek megalkotásához nem lenne ennyi segítség és nem lenne ilyen könnyű átvinni a társadalom szöveteibe.

Összességében elmondhatjuk, hogy elkötelezett magyarok mindenféle támogatás és elismerés nélkül mutatták az utat a sötétben, ahol ma a kormány felkapcsolta a villanyt.

Itt az idő, hogy evvel tisztában legyünk és büszkék legyünk rá. És kérjünk tiszteletet.

Számomra a nemzeti radikális az, aki a leghamarabb észreveszi a hazája ellen ható folyamatokat és fel is lép ellene. Nem csak akkor, amikor a nagyfőnök is megadja az engedélyt, hanem akkor is, ha hátránya származik belőle. Korszakváltó időket élünk. Nyilvánvaló tény, hogy legalább akkora veszély leselkedik ránk most, mint Mohácsnál 1526-ban. Megmaradásunk egyik záloga, hogy a nemzetért elkötelezett erők egyfelé húzzák az ország szekerét még akkor is, ha némely dologban nem értenek egyet. A másik pedig az, hogy gyermekeink szülessenek, mert e nélkül elveszítünk mindent.

Vigyázzunk! Nehogy úgy járjunk, hogy a sok évszázados elnyomatás miatti panaszkodás és kesergés annyira belénk ivódjon, hogy ne vegyük észre és ne tudjunk örülni a sikereknek. Mintha nem hinnénk el, hogy velünk magyarokkal, valami jó is történhet!

Mert a Isten egyet legyint és így szól: ezeknek a magyaroknak semmi sem elég jó. – És újra a másik oldalára fordul.

Budaházy Edda

Forrás


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük