Migránsok gázoltak halálra egy kisfiút pünkösdvasárnap, majd elmenekültek 

Az Origo írta meg, miszerint hajtóvadászat indult Franciaország két bevándorló után, akik egyébként unokatestvérek. Úgy tudni, hogy egy igazoltatás során Lorient elővárosában a fék helyett a gázra léptek, majd két kisfiút elütöttek.

A tíz éves fiú azonnal meghalt, a hét éves fiú let és halál között van. A két migráns egy közönséges rendőri kontroll elől menekült, nem akartak megállni a rendőröknek – írja a lap az AFP információira hivatkozva.

A pünkösdvasárnap délutáni ellenőrzésnél feltehetően azt vizsgálták volna, hogy részeg-e a sofőr. Az unokatestvérek azért nem álltak meg, mert nincs jogosítványuk és feltehetően a kocsi is lopott volt.

A két unokatestvér egy gyorsétteremben evett, majd beültek egy autóba. Az AFP úgy tudja, hogy két török férfiről van szó, az egyik hírtelevízió szír bevándorlókról beszélt. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint a kocsi nem az ő nevükön volt, valószínűleg lopták.

Pünkösdvasárnap Lorient külvárosában a rendőrök rutinellenőrzést tartottak, alkoholszondát kellett megfújniuk a vezetőknek és persze a papírokat is elkérték. Az unokatestvérek ezért a buszsávon keresztül menekülni próbáltak, majdnem összeütköztek egy másik autóval, majd elütöttek két kisfiút, akik szabályosan mentek át előttük – írja a lap.

A 7 éves kisfiú életveszélyesen megsérült, Laureline Peyrefitte ügyész szerint nem lehet pillanatnyilag megmondani, hogy túléli-e a balesetet. A 10 éves kisfiú azonnal meghalt.

A két unokatestvér a kisgyerekek elgázolása után gyalog menekült tovább és egyelőre nem tudták elfogni a rendőrök. Mindössze annyi történt, hogy legalább nevüket tudják.

A kisfiú halála után azonosították a két férfit, akkor derült ki a rendőrség számára, hogy egyiknek sincs jogosítványa, ráadásul a sofőrt már büntették is amiatt, mert jogosítvány nélkül vezetett. Hajtóvadászat indult ellenük.

Ha elfogják őket, a sofőrre nagyjából 10 év börtön vár, de utasát is súlyosan megbüntetik.