Mi a baj a feminizmussal, sokadik fejezet


A feministákon kiakadni a jobboldalon mindennapos és szinte már felesleges, az ilyen mértékű önigazoló spirálba ragadt hisztérikus társaságokat a legjobb nagy ívben elkerülni. Mégis vannak olyan napok, amikor elérik az ingerküszöböt. Ez a mai egy olyan nap.

Az világos, hogy aki feminista, a legtöbb esetben férfigyűlölő, ezért náluk a házasság és az ehhez köthető elköteleződés fel sem merülhet mint életforma. Azonban vannak, akik tudnak csavarni egyet ezen a logikán, és azt mondják: lehet házasodni, ez egyáltalán nem alárendelődés, de mondjuk úgy kb. 2-3 évre, bevállalósabbak talán tízre. Nem viccelek, volt szerencsém személyesen átélni a mélyenszántó okfejtést, mely szerint többre nem érdemes.

A számból kicsúszott „hogymivan???” kérdésre az érvelés úgy folytatódik: ez egy bevett szokás, a társadalom fejlődik, és ha mi nem fejlődünk vele, akár vissza is adhatjuk a szavazati jogunkat. De az a pár év belefér, utána úgyis ellaposodik a kapcsolat, és az ember amúgy sem arra van programozva, hogy élete végéig egyvalakivel szexeljen, az teljesen abnormális.

Ha meg majd jön a válás, az úgysem akkora krízis, lehet válópartit is rendezni, meg úgysem bukik senki nagyot, hiszen megírták előre a házassági szerződést. (Azt a szerződést, amiben előre elrendelik a házasságuk sorsát, ugye.) Gyerek meg amúgy is minek, az csak tönkreteszi az életet, aki meg mégis csinált, az vessen magára.

Általában amúgy itt szoktak elérni ahhoz a ponthoz, hogy elkezdjék szidni a kormányt. Mert ugye milyen gusztustalan társaság az, amelyik kirekeszti a szülni nem akarókat azzal, hogy a szülni akaró nőket támogatja. Az ilyen középsúlyos komplexusokkal teli gondolatoknak a WMN pedig csodásan felületet ad, hiszen miért is lenne politizálás az, hogy egyoldalúan jelenít meg szélsőséges, tényeket mellőző, kormánykritikus véleményeket…

De vissza az ominózus beszélgetéshez. Az egyik hevesen bólogató raszta hölgyet megkérdeztem, hogy mégis minek nekik a házasság, az ilyen elköteleződést hírből sem ismerőknek bőven elég egy sima együttélés. Egy kalap alá vehetjük őket a melegekkel, mert minek akar házasodni az, akinek minden második földalatti buzibuliban több fasz érinti a száját, mint szívószál. Életforma ez is, az is, de a házasságot ne rontsuk már meg az ilyen szintű hígítással.

Bár ez a véleményem, mivel felvilágosult liberális feministákról van szó, rögtön kaptam vagy öt címkét, meg persze jött a kérdés, hogy „na de szakemberként ilyet hogy?” Mert aki társadalomtudományokkal foglalkozik, az ugye csak libsi lehet. Aztán mivel többségben voltak, meg is egyeztek, hogy nekik van igazuk, mert miért is ne lehetne 2-3 évre elköteleződni vagy nyitottan élni, ettől még a házassághoz való jog az jár.

Pedig szerintem nem. A házasság túl komoly és értékes ahhoz, hogy eltékozolják, de az ilyen liberális logika térnyerésének köszönhetően mégis egyre inkább ez történik. Egy életre szerződni valakivel, hűséget fogadva, jóban és általában többször rosszban kemény sport, nem való mindenkinek.

Azzal, hogy a gyenge, puha emberek egyre több kiskaput találnak ki maguknak, nem a társadalom fejlődik, csak a kifogásaik.

Elképzelni sem tudom, hogyan néz ki egy ilyen ember fogadalomtétele: „Hűséget fogadok az első veszekedésig és kitartást úgy 2-3 évre, aztán lépek”? Nagyjából. De akkor tényleg nem kell feminizmusnak álcázni a kötődési problémákat, szivárványszínekben felvonulni évente, mert az ilyen embereknek elég a sima együttélés. A házasságot meg hagyjuk meg a lázadóknak. 


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük