Metoo-farmert dobtak a piacra – Mi lett volna velünk enélkül?

Nem mindennapi módon próbálnak még több pénzt kifacsarni a metoo-kampányból a divattervezők: ezúttal metoo-témájú kollekciót dobtak a piacra.

A farmernadrágra és a dzsekire munkahelyi szexuális zaklatásokról szóló újságcikkeket nyomtattak, amellyel az ún. szexuális zaklatásokra hívnák fel a figyelmet.

Persze aki így kíván mások előtt felvágni, hogy bizony, már őt is megmetoo-zták, alaposan a zsebébe kell nyúlnia. A New York Times cikke szerint a metoo-s farmernadrág 250 dollárba (70.000 Ft), a dzseki 375 dollárba (105.000 Ft) kerül, a metoo-pólóért pedig nem kevesebb, mint 57 dollárt (16.000 forintot) kell fizetni.

A ruhakollekció bemutatása után Gabriella Meyer, az egyik tervező így nyilatkozott: „A kérdés az volt: hogy hogyan tudjuk ezeket a számunkra sokat jelentő kérdéseket hordható ruhadarabbá alakítani, amit az emberek meg akarnak venni, ami semmiképp sem kirekesztő, tiszteletteljes, ugyanakkor provokatív is egyszerre”.

Most viszont úgy látszik, hogy nem igazán jött össze ez a cél. Ugyanis a farmert csak 10-es méretig árusítják, így pedig kirekesztik azokat, akik nagyobb fenékkel kívánják demonstrálni, hogy azért rájuk is van (pontosabban: volt valaha) kereslet.