Nem is gondolnád, hogy a cukormentes üdítők mennyire károsak. Egyre több tudós szólal fel a betiltásuk ügyében!
Ma egyre több tanulmány lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a cukormentes üdítők mennyire durva egészségügyi kockázatot jelentenek a szervezetünkre nézve.
Nem lehet ugyanis amellett elmenni, hogy az egyes független vizsgálatok szerint növelik a rák, bizonyos bélszindrómák, vagy épp az agyvérzés, stroke kockázatát.
Sőt, egy friss tanulmány kimutatta, hogy az agyvérzés előfordulása akár HÁROMSZOROS is lehet, ha valaki rendszeresen fogyaszt ilyen üdítőket.
Ugyanakkor nem csak az üdítőkkel van a gond, hanem eleve a mesterséges édesítőszerekkel is, hangsúlyozottan a szintetikus, azaz MESTERSÉGES változatokkal.
Ezeket a szervezet nem is tudja normálisan megemészteni, emellett óriási károkat tudnak okozni bennünk.
Hosszú és káros hatásuk évek alatt építi le a teljes immunrendszert, segítik a vérrögök kialakulását, amik az agyvérzésért felelnek.
Emellett több átfogó kutatás az alábbiakkal mutatott még ki összefüggést azoknál, akik rendszeresen nagyobb mennyiségben mesterséges édesítőszert fogyasztottak:
- demencia
- bélszindrómák
- ételallergia
- infarktus
- szívritmuszavar
- mellrák
- bélrák
- agyvérzés
Az Amerikai Szívtársaság tanulmánya szerint azoknál az embereknél, akik naponta legalább egy, mesterséges édesítővel ízesített üdítőt isznak, majdnem háromszoros a stroke vagy a demencia kialakulásának veszélye.
Az aszpartám az egyik leggyakrabban használt mesterséges édesítőszer, világszerte több mint 6 ezer szénsavas üdítőben található meg.
Az adalékanyag mellékhatásai között említhető a visszatérő és görcsös fejfájás, mellyel világszerte nem kevés ember küzd látszólag “indokolatlanul”.
De összefüggést találtak a különböző veseproblémák, depresszió, idegrendszeri problémák, és a szívinfarktus kialakulása között is.
Ezt a világ élelmiszerellátó rendszerei, a média és a cégek, nagyvállalatok nem fogják elmondani vagy széles körben terjeszteni, mivel a profitjukról mondanának ezzel le.
Úgy gondolják, hogy az elhízás még nagyobb probléma, ezzel nyugtatják a lelkiismeretüket, holott mára az is kérdőjeles, hogy egyáltalán képesek-e segíteni a fogyásban…
Mindezeket jól gondold át, ha cukormentes üdítőt vásárolsz, és nézd meg, pontosan mivel van édesítve.
Könnyen lehet ugyanis, hogy lassan ölő mérget öntesz le nap mint nap a saját torkodon, a jövőben hirtelen bekövetkező agyvérzésedig, melyet éppen ez a felelőtlenség idéz majd elő…
A kezedben a döntés!
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter