Merkelisztán: a rendőrség betiltotta az egész malac megsütését egy rendezvényen, mégsem maradt el a németek megkéselése

Chemnitz: az iszlámnak behódolt német rendőrség a muszlimok és a baloldali média reakcióitól tartva megtiltotta a németeknek, hogy egyben süssenek meg egy malacot egy nyilvános rendezvényen; majd két hálás muzulmán migráns késsel támadt az őslakosokra. 

Mindez azt bizonyítja, hogy az iszlám táplálkozási szabályok sokkal inkább a nem-muszlimok feletti uralomról szólnak, mintsem a muszlim étrendről – írja a Vlad Tepesblog.

A Searchlight Germany nyomán

A Pro Chemnitz állampolgári mozgalom által szombaton tartott pecsenyesütésen a rendőrség megtiltotta a résztvevőknek, hogy egészben tegyenek közszemlére és süssenek meg egy malacot, mert a hatóság “aggódott” a muzulmánok miatt.

Mindez a Journalisten Watch szerint a Leipziger Volkszeitung baloldali újságban megjelent riport következménye, amely soha nem habozik a polgári kezdeményezést jobboldali szélsőségesnek bélyegezve bemutatni.

A chemnitz-i rendőrség az NDK-s idők óta nem korlátozta ilyen durván a véleménynyilvánítás és a helyváltoztatás szabadságát – ahogy arról a hivatalos hatósági közlemény is tanúskodik:

„14.30-kor a felvonulás folytatódott a „Malacunk van – Chemnizt-ért” mottó alatt a belvárosi vörös toronynál. A hatóságok szerint mintegy 100 ember vett részt a rendezvényen. 15.30-kor az egész állatok vagy állati fejek grillezésére vonatkozó korlátozásokat a rendőrség érvényesítette. A gyűlés 17.15-kor ért véget.”

Az állampolgári mozgalom ezt írta a Facebook oldalán: „A grillezés hamarosan megkezdődik a vörös toronynál, és mi szigorúan betartjuk az utasításokat: nincsenek egész állatok (a malacnak nincs sem lába, sem farka), és nincs kitéve egyetlen sertésfej sem.”

A Pro Chemnitz betiltott malaca 2019. június 8-án

Ennek ellenére a saríának behódolt szász rendőrség nem kegyelmezett a régi grillező hagyományok patrónusainak. A fenti fotón látható malacot a rendőrök utasítására és felügyelete mellett darabokra kellett  vágni.

Ha a rendőrségi tiltás nem lett volna elég, a „vallásközi Eid fesztivál” elleni tiltakozásként szervezett pecsenyesütés során két szír migráns késsel támadt a résztvevőkre.

A gyorsan kiérkező rendőrök letartóztatták a támadókat, emberölési kísérlettel gyanúsítják őket. Egy ember könnyebben megsérült a késelésben, amely egyébként a malac hatósági betiltását követően történt.

– írja a Searchlight Germany

Mindez azt bizonyítja, hogy az iszlám táplálkozási szabályok sokkal inkább a nem-muszlimok feletti uralomról szólnak, mintsem a muszlim étrendről. Ha a muszlimok valóban azért aggódtak volna, mert nem akarnak sertéshúst enni, akkor azt akarták volna, hogy egyértelmű legyen, mit esznek.

Azonban a muszlimok valójában azt akarják, hogy SENKI ne ehessen sertést a közelükben. A rendőrség és a média dimmiként (iszlámnak behódolt ‘hitetlenként’) viselkedik – értelmezi a Chemnitzben történteket a Vlad Tepesblog iszlámkritikus portál.