Merkel dühöngve, szinte hisztérikusan jelentette be, hogy nem működik együtt Orbánnal és Salvinivel

Merkel teljesen kifordult magából. Dühöngve utasította el a német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali szövetséggel.

A nigeri látogatáson tartózkodó kancellár eddig nem tapasztalt dührohamot kapott, miközben bejelentette, hogy teljes mértékben egyetért Manfred Weberrel, az EPP csúcsjelöltjével, aki szerint a Néppárt semmiféle módon nem fog együttműködni a radikális jobboldali pártokkal a május végi európai parlamenti választások után.

Merkel dühösen, szinte hisztérikusan jelentette be, hogy ők a bevándorláspárti baloldallal történő együttműködést támogatják.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tartott közös sajtótájékoztatót Matteo Salvinivel.

“Az EPP-től balra eső pártok a bevándorlás mellett vannak, az attól jobbra lévő pártok pedig – köztük a Salvini által alapított Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) – ellenzik azt.” – jelentette ki Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök szorgalmazta, hogy az EPP legyen nyitott az együttműködésre a tőle jobbra álló pártokkal – például a Ligával -, mert szerinte Európának bevándorlásellenes politikai erők szövetségére van szüksége.