Mekis hamburger 14 évvel később… és EZT tömi magába sok ember! Leleplezték a gyorsétterem boszorkánykonyháját!

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

Tudtad, hogy a meki nem egészséges? És azt hogy a gyorséttermek által felkínált dolgok úgy általában nem tesznek jót? Persze finomnak finomak, de mennyire fogyasztanánk nyugodt szívvel, ha tudnánk, hogy egyes, ugyanebből a boszokránykonyhából előkerülő ételek 14 éven át egyszerűen nem képesek lebomlani.

Sőt! Még a penész sem kezdi meg őket… Végeztek már különféle állatokkal végzett kísérleteket is, amik során egyes gyorsétteremláncok menüjeit ették kutyák elé. Az eredmény sok embert meglepett, voltak olyan “ételek”, amikhez hozzá sem látott a kutya.

A magyarázat az volt, hogy egyes “finomságokban” már olyan mértékben voltak stabilizátorok, ízfokozók, vegyszerek, nátrium-glutamát, hogy azt az állatok finomra hangolt érzékszervei kiszúrták. Egyszerűen érezték, hogy ez nem ÉTEL, és nem egészséges… nem a szervezetükbe való, sokkal inkább káros, sem mint hasznos…

Egy férfi még 1999-ben vett egy hamburgert a mekibe, 14 évig rohasztotta, mire előkerült.

“Nem szándékosan tartottam meg, meg akartam mutatni néhány ismerősömnek, hogyan működnek az enzimek, és a hamburger jó ötletnek tűnt. Egy hónapig használtam, aztán megfeledkeztem róla.

Beraktam egy papírtasakba az eredeti csomagolásában a számlával együtt, és az egészet bedobtam a kabátom zsebébe, amit meg a furgonom hátuljában hagytam.

Nem tudom meddig, talán 2-3 hónapig. A feleségem csak egy vagy két évvel később találta meg a kabátomban.

Amikor kivettük, nem akartuk elhinni, hogy ugyanúgy néz ki, mint amikor megvettem” – mondta a The Doctors című műsorban a utah-i David Whipple, aki 1999-ben vett egy hamburgert, amit meg is tartott.

A férfi a szendvicsekben található tartósítószereknek tulajdonítja, hogy a hamburgere 14 év alatt szinte egyáltalán nem rohadt meg, büdös sem lett, és tulajdonképpen csak annyi változás történt vele, hogy a szendvicsben lévő uborka teljesen eltűnt az évek alatt.

Tehát valószínűleg az uborka lehetett a legtermészetesebb összetevő az egészben.

Elgondolkodtató…

 

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel