Megjósolták a Duna kiszáradását – Tényleg a vég kezdete?


Sohasem volt még nagyobb szükség arra, hogy az ezer éves nép HIGGYEN magában!

Egyes alföldi táltos jövendölések szerint amikor a Duna kiszárad, akkor az jelezni fogja a magyar nép számára, hogy bizony közel a végső idő. Most pedig a napokban semmiről sem szóltak a hírek szinte, mint arról, hogy annyira alacsonyan áll a fő folyónk vízszintje, mint még soha.

Még gránátok, autók, és egy második világháborús roncs is előkerült az apadó Duna medréből. 71 éve nem volt ennyire alacsony a vízállás. Már a főváros hajói sem közlekednek…

Ráadásul további csökkenés várható… sokak szerint lehet valami a régi teknőkaparó és a táltos jövendölésekben, melyek a végidők egyfajta előszelének tartják.

A magyarságnak most nagyon nehéz próbákat kell kiállnia. Fény lesz az Európára telepedő sötétségben, egy olyan nemzet, mely vezeti majd a keresztény értékektől vezérelt szent meggyőződésű országok szövetségét.

Míg Európa nyugati felét maga alá gyűri majd az iszlám sötétség, a demagógia és a teljes önfeladás, elembertelenedés, addig mi lehetünk a MAG népe, mely újra elhintheti a társadalom, és a civilizáltság csíráit.

Legalábbis az ősi magyar táltosok jövendölése nagy dolgokat ígér a magyarság számára. Kérdés az, hogy kellő felelősségtudatunk lesz-e ahhoz, hogy beteljesítsük a jóslatot!

A teknőkaparó alföldi táltos további jóslata is igencsak elgondolkodtatóak:

Technikai fejlődés

A 18.-19. században még elképzelni sem lehetett azt a fajta technikai fejlődést, ami a jelenkorra jellemző, a Teknőkaparó a mai, modern korral kapcsolatosan az alábbiakat mondotta:

  • Kései utódaink majd meglátják a vasmadarakat repülni, mög lőcstelen kocsik szaladgálnak. A vasmadarak meg is tojnak, és akkor robban, összedűlnek a házak.
  • A kocsik az országúton úgy közleködnek, hogy egymást tapossák.
  • Össze lösz még úgy fűzve a világ dróttal, hogy na.
  • Minden utcasarkon kocsma lösz, minden sarkon bót lösz, minden utcasarkon kupleráj lösz.

Szerintem ezeket a sorokat mindenki érti.

Erkölcstelenség és gender őrület

Nem feltétlenül volt oda a makói táltos attól a családmodelltől sem, ami szintén manapság jellemzi társadalmunkat, mert így fogalmazott:

  • Nem lehet mögismerni a férfit a nőtül.
  • Szemérmetlenködnek, nem ismernek szégyönt a nők.
  • Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot.
  • Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!

Lehet a sorain kuncogni, én elszomorodtam. Mennyivel másabb erkölcsök és családnézet volt még pár száz éve ezeknél az egyszerű parasztembereknél.

Óriási sosem látott háborúról is beszél

Aztán ahogy egy néprajzkutató feljegyzéseit tovább nézzük, egyre durvább víziók következnek. Háborúkról, apokalipszisről. “Nostradamus elbújhat” jeligére folytatom jóslatait:

  • Vége lösz a bujdosó betyárok világának, osztán majd az úri betyárok gyünnek, azok aztán felménnek lakni az emeletre.
  • Három napig sötétség lösz, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya.
  • Ezret élünk, ezret nem, kétezerbe el fog veszni a világ.
  • Gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért. – a vörösöket szerintem nem kell magyarázni a sárgák (sürgük) ázsiai hatást sejtet
  • A fekete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon.
  • Nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják le az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot. – megelevenedik a biológiai hadviselés, az atomfegyverek?
  • Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér.
  • A tizennégyes háború semmi, a másik háború semmi, a harmadik háború lesz a valami. Lesz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Rákos mezejin. Annyi nép marad mög, hogy egy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avval nem bír senki.

Szép kilátások.


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük