Mégis igaz a Nibiru legenda? Itt ólálkodik a Naprendszer peremén: a NASA igazolta!

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

A sumerok több ezer évvel ezelőtt már beszéltek a titokzatos óriásbolygóról, mely egy nap a Földdel ütközhet össze. A NASA pedig egy gigantikus bolygó jelenlétét érzékelte a Naprendszerünkben… A sumerok nem tévedtek?

Az más kérdés, hogy honnan lehetett az az ősi tudásuk, információjuk arról, hogy mi kering a Naprendszerben. Az is egy külön téma lenne, hogy miért előzték meg a korukat, és kik is voltak azok az égi istenek, akiket kultusz-szerűen tiszteltek, és akikről úgy tartották, hogy felsőbbrendűek, egy másik világ tagjai.

A sumer agyagtáblákat Zecharia Sitchin kezdte kutatni néhány évtizeddel ezelőtt és megdöbbentő felfedezéseket tett.

Többek között azt, hogy a sumerok többszöri említést tettek egy titokzatos óriási méretű bolygóról.

Ezt Marduk csillagaként, vagy Nibiruként nevezték, és úgy tartották, hogy az ősi, a Földet látogató istenek eredeti lakhelye.

Egy vörös légkörrel rendelkező kőzetbolygó lehetett – állította akkor a kutató.

A kutatásait nem engedték napvilágra kerülni, és az általa lefordított agyagtábla üzeneteket is rendre próbálták elbagatellizálni, elhitelteleníteni, félve, hogy a sumer prófécia világszerte pánikot okoz majd.

A sumerok ugyanis leírták, hogy egy nap majd a Földdel fog összeütközni a Nibiru.

Ezzel pedig világméretű katasztrófát idéz elő, és megpecsételi az emberiség sorsát.

A NASA most úgy tűnik, hogy érdkes dolgokra bukkant. Ezek mind igazolhatják Zecharia Sithin professzor állításait, és korábbi felfedezését.

Egy óriási kőzetbolygó keringhet a Naprendszer peremén.

A mérések szerint a keringési ciklusa egyezhet a Nibiru leírt több ezer éves keringési ciklusával.

Egyúttal ez megmagyarázná, hogy az emberiség a modern csillagászat korszakában miért nem akadt még a nyomára.

Egyesek szerint még az is valószínű, hogy ez a kőzetbolygó hozta el a periodikus tömeges kihalásokat a bolygón néhány tízezer évente… ilyenkor ugyanis Földközelbe haladhatott el a belső Naprendszerben, de akár az is lehet, hogy nagyobb mennyiségű kőzetanyagot lökött felénk a Kuiper-övből.

Ezek pedig aszteroidák formájában pusztítottak, lásd dínók kihalása.

Hogy mit tartogat a jövő?

Azt nehéz megmondani.

Ha valóban létezik a Nibiru, előbb vagy utóbb találkozni fogunk vele, az pedig nem lesz szerencsés, ezért sokan reménykednek abban, hogy a prófécia nem igaz.

Forrás

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel