Magyarországra jöttek, láttak és maradnának – Akik hozzánk menekülnek Nyugat-Európából

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

Nemrégiben arról közöltünk cikket, hogy egyre több az olyan nyugat-európai, aki a tömeges migráció elől a biztonságot jelentő Magyarországra menekül. A cikkben egy svéd és egy brit fiatalember, valamint egy francia család nyilatkozott költözésük pontos okairól, illetve a nálunk szerzett tapasztalatokról. A cikk itt olvasható: “Fehér menekülés” – Egyre több a hozzánk menekülő Nyugat-Európai

A cikk folytatásaként most egy algériai fiatalasszonnyal, egy Olaszországban élő magyar hölggyel és egy volt francia katonával való beszélgetést teszünk közzé.

Ez év január elsején a jogszerűen és huzamosan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 156 ezer fő volt, ők az ország népességének 1,6 százalékát tették ki. Az itt élő külföldiek túlnyomó többsége, 65 százaléka Európából, ezen belül a környező országokból érkezett, de egyre többen jönnek a kontinens nyugatabbra eső vidékeiről is.

Félsz a sajátjaidtól

Sara Algériában született, ahol a 90-es években véres polgárháború dúlt. Ez elől menekülve került rokonaival Franciaországba, amely egyébként a 60-as évekig gyarmatbirodalma részeként tartotta számon az észak-afrikai országot. A kabil származású keresztény család a mai napig hálás befogadóinak. Sara szerint szülei talán egy cseppet elfogultak is a mindenkori hatalommal szemben, ő azonban meglehetősen kritikus, haragszik ugyanis azokra, akik az olcsó munkaerő érdekében válogatás nélkül engedik át az embereket a határon. Véleménye szerint ezzel veszélynek teszik ki a francia állampolgárokat, hiszen folyamatosan nő a szélsőséges iszlamisták száma, a gazdaság pedig recseg-ropog a rá nehezedő súlytól.

– A francia politikai vezetők erőszakkal akarják nemzetté gyúrni az őslakosokat és az ország területén élő, különböző kultúrájú csoportokat, ez viszont lehetetlen. Olyan közösségeket engednek egy fedél alá, akik között évtizedes, évszázados feszültségek húzódnak, ezért egyszerűen képtelenek tolerálni egymást. Főként emiatt szedtem én is a sátorfámat, és költöztem élettársammal Magyarországra: nem bírtam elviselni azt a bélyeget, amit a muzulmánok sütöttek rám és a családtagjaimra, amiért nem vagyunk muszlimok – meséli a kismama.

Bátyját, akinek sötétebb a bőre, nap mint nap érték atrocitások, egyszer például azért fenyegették meg az utcán arabok, mert a ramadán alatt dohányzott. Amikor közölte, hogy ő nem muszlim, az arcába üvöltötték, hogy áruló.

– Franciaországban nemegyszer szembesültem a liberalizmus kétszínűségével is. Számos ismerősömtől hallottam, hogy milyen jó a sokféleség, aztán kiderült, mindent elkövettek annak érdekében, hogy a gyerekeik ne abba az iskolába járjanak, amelyikbe a lakóhelyük szerint tartoznak. Persze azt nem mondták ki, hogy az a bajuk, ott túl sok a bevándorló. Mindig valami egészen más ürüggyel hozakodtak elő, csak nehogy kiderüljön az igazság, és rasszistának bélyegezzék őket.

Sara azt mondja, ő is ismer olyan negyedeket Párizsban, ahova már a tűzoltók sem mernek bemenni, és vele kétszer is előfordult, hogy munka után hazafelé menet fekete férfiak nekiestek, és bántalmazták. Éppen ezért neki és élettársának is egyértelmű volt, hogy nem vállalnak gyereket egy olyan országban, ahol folyamatos félelemben kell élni.

Az elkeseredett pár egy ismerősük ajánlására látogatott a magyar fővárosba, amibe azonnal beleszerettek, így rövid időn belül ideköltöztek, majd hamarosan gyermekük született. Sara ápolónőként dolgozott Franciaországban, ám azt mondja, itt inkább gasztronómiai tudását szeretné kamatoztatni valamilyen vállalkozás formájában. A fiatal édesanya nagyon örül annak, hogy sínre került az életük, azt mondja, az a nyugalom és biztonság, amit Magyarországon tapasztal, felbecsülhetetlen érték. Erre szülei is akkor döbbentek rá, amikor először idelátogattak: meglepődtek, hogy milyen tiszták az utcák, hogy az emberek betartják a közlekedési szabályokat, a nők anélkül sétálhatnak az utcákon, hogy zaklatnák őket, az utasok pedig egymás szemébe mernek nézni a tömegközlekedési eszközökön, nem pedig a földet bámulják, mint Párizsban.

– Nehezen tudnék rosszat mondani Budapestre. Egyetlen dolog jut eszembe, mégpedig a szirénázó autók indokolatlanul nagy hangereje. Azt nem tudom megszokni. De ha csupán ez a biztonság ára, akkor akár triplán is fizetek érte – mondja mosolyogva Sara.

Veszélyes hely

Éva a rendszerváltás után, 1993-ban költözött az olaszországi Monzába férjéhez, aki akkor még csak a vőlegénye volt.

– Háromhavonta kötelezően meg kellett jelennünk a rendőrkapitányságon az útlevelemmel, illetve a párom adóbevallásával, hogy igazolni tudja, képes eltartani, és hogy bizonyítsuk, nem az utcán keresem meg a megélhetésemhez szükséges pénzt. Elég megalázó volt ez az eljárás. Azóta sok minden megváltozott, gyakorlatilag az lép be az ország területére, aki csak akar.

Éva azt mondja, Monzában és környékén is egyre több bevándorlót látnak, annak ellenére, hogy a város az ország északi részén fekszik. Állítása szerint a helyi vasútállomás mára félelmetes hellyé vált: fényes nappal folyik a kábítószer-árusítás, gyakoriak az utcai verekedések, a garázdálkodás. Az utasok nem érzik magukat biztonságban, mert a körülöttük ólálkodó suhancok kiszámíthatatlanok. Nemrégiben a Milano–Lecco-vasútvonalon öt-hat nigériai férfi megverte és megrugdosta a kalauzt és a segítségére siető szolgálaton kívüli rendőrt, mert nem tetszett nekik, hogy kérték a jegyeket. Ez nem az első és nem az utolsó eset, véli Éva. Tapasztalatai szerint a templomi miséket is egyre kevesebben látogatják, a híveknek ugyanis kezd elegük lenni abból, hogy az egyház túlságosan védelmébe veszi az illegális bevándorlókat.

– Mindeközben a bevándorlók az egyik nap azért tüntetnek, mert nincs ingyenwifi, a másik nap meg azért, mert nem ízlik nekik az étel, amit a segélyszervezetektől kapnak, vagy nem tetszik a szállás, ahol ideiglenesen elhelyezik őket – világít rá az ellentmondásokra Éva.

Azt mondja, ők a férjével korukból kifolyólag már nem gondolkoznak a költözésen, ám egyetemista lányuk egyre biztosabb benne, hogy a diploma megszerzése után elhagyja szülőhazáját, és Magyarországra költözik.

– Tapasztalataink szerint már az általános iskolától kezdve azt próbálják a gyerekekbe nevelni, hogy csak az a jó és elfogadható, amit a baloldal mond és csinál. Ha más a véleményed, jobb, ha magadban tartod. A lányom semmilyen szempontból nem érzi magát biztonságban, szerencsére még nem zaklatták az utcán, de a paprikaspray mindig a zsebében van, az emberek ugyanis közönyösek, nem számíthatsz arra, hogy valaki a védelmedre kel, ha szükség lenne rá.

Évát felháborítják a Magyarországot érő vádak, miszerint a kormány gyűlöletkampányt folytat a migránsok ellen. Azt mondja, az olaszok jelentős hányada összetenné a két kezét, ha politikai vezetőik csak feleannyira határozottak volnának a kérdést illetően, mint Orbán Viktor miniszterelnök.

– Az itthoni elégedetlenkedőknek azt üzenem, Nyugaton sincs kolbászból a kerítés. Múltkor például orvoshoz mentem, ahol másfél órás várakozás után közölték velem, hogy nem tudnak időpontot adni, mert minden hely betelt. Átmentem egy másik kórházba, ahol 270 euróért (több mint 80 ezer forint) meg is vizsgáltak volna azonnal, ám mivel sokalltam az összeget, egy héttel későbbi időpontot foglaltam le 66 euróért (20 ezer forint). Egyébként ugyanez a helyzet mindenhol. A kardiológiákra hat-nyolc hónap a várakozási idő, 50-60 euró közötti díjjal, azonnali fizetéssel.

Szertefoszlott álom

Jean gyerekkori álmát valósította meg, amikor egy évtizeddel ezelőtt katonának állt. Éveken át szolgált egy gyalogosalakulatban, de ez idő alatt oly mértékben kiábrándult a francia hadseregből, hogy 2012-ben úgy döntött, leszerel. Amik igazán megtörték őt, azok a sereg összetételéből adódó konfliktusok voltak. Mint mondja, az Európát érintő bevándorlási hullám a francia haderőben is változásokat hozott, bizonyos regimentekben ugyanis jelentősen megnőtt a feketék és az arabok száma. Ez önmagában még nem jelentene gondot, ha az érintett kisebbségek nem rivalizálnának fehér bőrű társaikkal, és nem inzultálnák őket. A nemzetiségi és vallási különbségek miatti konfliktusok azonban mindennapossá váltak a katonaságon belül, emiatt pedig egyre több francia búcsúzik el végleg a honvédségtől.

– Egyszer azért kerültem összetűzésbe egy muzulmán szobatársammal, mert a közös hűtőszekrényünkbe betettem egy doboz disznóhúspástétomot. A vita tettlegességig fajult, a szakaszvezető választott szét minket, majd dühösen rám parancsolt, hogy tartsam tiszteletben mások kultúráját, ha nem akarom, hogy legközelebb tíznapos elzárással büntessenek – meséli Jean, akinek harckocsivezető bajtársát is rasszistának bélyegezték, amikor kötelezettségének eleget téve beszerezte a csapatának járó élelmiszercsomagokat, ám gondatlanul a muzulmánoknak is sertéshúsból készült konzerveket hozott, ami kiverte a biztosítékot.

Jean rendszeresen töltött 15-20 perceket a folyosón, mert imádkozni készülő muszlim társa a szertartás idejére kizavarta őt a szobából. Azt, hogy a születési régiójának zászlaját kifüggessze a helyiségben, már a kezdetek kezdetén megtiltották neki, szemben a közel-keleti katonatársakkal, akik bárhova kihelyezhették annak az országnak a lobogóját, ahonnan származnak.

Jean legmegrázóbb élményeinek egyike egy afrikai hadgyakorlathoz kötődik, amikor gyakorlat közben elkergették a lőtéren töltényhüvelyeket gyűjtögető gyerekeket, mondván, menjenek olyan helyre, ahol nem fenyegeti őket életveszély. Eltűntek, majd egy idő múlva visszatértek a családtagjaikkal. Többtucatnyi őslakos fekete jött dühöngve, bozótvágóval a kezükben.

– Megindultak felénk, mire a szomáliai társam parancsot kapott, hogy lőjön füstbombát a tömegbe. Ő azonban nem engedelmeskedett, azt mondta, nem nyit tüzet a testvéreire. Nehogy azt higgyék, hogy tettének bármilyen következménye lett. Én akkor bele­gondoltam abba, hogy mi lesz, ha egyszer az ilyenek kerülnek többségbe a francia hadseregben, és lőni kell, de ők nem lőnek majd? – teszi fel a költői kérdést Jean.

A fiatalember pár évvel ezelőtt elhatározta, elhagyja szülőhazáját, és külföldön próbál szerencsét. Ebben azonban nem csak álma szertefoszlása játszott szerepet. Franciaországban képtelen volt lakást bérelni, a kiadást ugyanis minden esetben a fizetésektől teszik függővé, Jean keresete pedig nem érte el a szükséges limitet. Egy nap összecsomagolt, és elindult keletre. Magyarországon megállt pihenni, de annyira megtetszett neki Budapest, hogy eldöntötte, itt marad. Azt mondja, Franciaországra már egyetlen vér- és verejtékcseppet sem áldozna, szeretne inkább egy olyan nemzetet szolgálni, amelyiknek még fontosak az európai értékek. Szeretne egy olyan országban élni, ahol még létezik olyan, hogy biztonság. Ez a hely pedig számára Magyarország.

30Forrás

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel