Macron háborúval fenyegette meg Magyarországot a jobboldalisága miatt


A fenyegetés, valami hasonló módon történt, ahogyan a védelmi pénzt szedő maffiózók esetében szokott történni.

Ez úgy működik, hogy felhívják a bolt, vagy vendéglátó egység tulajdonos figyelmét, hogy nagyon sok erre a bűnöző és komoly veszélynek van kitéve a vállalkozás.  Azonban ha jó fiúk lesznek (ami az ő esetükben bizonyos összeg rendszeres megfizetését jelenti), akkor majd ők megvédik a tulaj érdekeit és távolt tartják a garázdálkodó bűnözőket.

Nos ehhez hasonló kijelentést tett hazánkra vonatkozóan a francia elnök. A védelemért cserébe, pedig több szolidaritást és a jobboldali politikai erők és retorika visszafogására célozgat.

A francia elnök azt üzente a magyaroknak, lengyelek és másoknak, hogy meg kell érteniük: ha netán megtámadják őket, csakis Európa képes megvédeni országukat.

Macron a CNN-nek, konkrétan történetesen annak a Fareed Zakariának adott interjút, aki annak idején megalkotta az illiberális demokrácia fogalmát.

A francia vezető szerint a földrészen több szolidaritásra van szükség, ideértve Magyarországot és Lengyelországot, amely az utóbbi években a jobboldali populizmus befolyása alá került.

Egyúttal szorgalmazta a nagyobb egységet és demokráciát az unióban, továbbá, hogy önállósága fokozása érdekében a közösség költsön többet saját védelmére, de az eszközöket európai cégektől szerezze be.

Azt mondta, hogy ő hazafi, ami egészen más, mintha nacionalista volna. Hisz a különböző sajátosságokat mutató nemzetek együttműködésében, míg a nacionalisták sokszor az „erősebb győz” elvéből indulnak ki – írja a Politico.

Akkor mi rögtön fel is tennénk a kérdést: Hol volt az Európai Unió mikor migránsok tízezrei támadtak Magyarországra?

 


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük