Ma van Apák Napja: Beszéljünk hát, az apák jogairól is

szuloi-felugyeleti-jogot.jpg

A világ jelentős részében június harmadik vasárnapját jelölték ki az apai szülői szerep fontosságáról való megemlékezésre és az apák méltó köszöntésére.

Ezen a napon szokás elismerni az apák, nagyapák és a többi férfi előd családi szerepvállalását, de ünnepelt lehet minden apa-figuraként tisztelt más férfi; nagybácsi, mostohaapa, férfiismerős is. A szokások szerint ilyenkor a családok együtt ünnepelnek és ajándékot adnak az apáknak.

szuloi-felugyeleti-jogot.jpg

Legalábbis így lenne ez optimális esetben. Arról most inkább szó se essék, hogy sok magyar családban tudomást sem vesznek ennek az ünnepnapnak a létezéséről. Ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy a huszonegyedik században is egy olyan világban létezünk, ahol az apák elemi jogait egyenesen kétségbe lehet vonni, minden gyermekeikhez fűződő jogukat el lehet vitatni, így széles körben regnáló joggyakorlat létezik arra is, hogy meggátolják a gyermekek és az apák kapcsolattartását.

A Férihang.hu első apajogi cikke hét évvel ezelőtt jelent meg „Fogjunk össze az apák ellen címmel, abból az apropóból, hogy a NANE és a PATENT radikális feminista, férfigyűlölő szervezetek kicsivel az apák napja előtti időpontra szervezték meg az apai jogok elleni tüntetésüket, amelyen az apák láthatási jogának minél nagyobb mértékű korlátozását követelték. A Polgári Törvénykönyv módosítását követően már nyilatkozatot bocsátott ki a két radikális feminista civil szervezet, amelyben követelték, hogy a nők kizárólagosan rendelkezhessenek afelett, hogy az apának egyáltalán legyen-e bármilyen joga a gyermekéhez fűződően:

A nyilatkozatot kibocsátó szervezetek véleménye szerint még nem bántalmazó kapcsolatban is a tipikusan a gyerek gondozásának legnagyobb részét vállaló nő jogának kellene lennie annak meghatározása, hogy a gyerek biológiai apjának legyenek-e jogai és kötelességei a gyerekkel kapcsolatban.

A nősovinizmusnak, a férfigyűlöletnek, tömörebb szóval a „feminácizmusnak” egyszerűen nem létezhet ennél eklatánsabb példája.  Mindezt ráadásul egy olyan jogkörnyezetben vetik fel, ahol egyébként is a válások jelentős részében a nőknek ítélik meg a gyermekek kizárólagos felügyeleti jogát a nősoviniszta bíróságok, és az apákat havonta pár órás „láthatásra” szorítva gyakorlatilag kirekesztik a gyermekeik életéből. Ezzel egyébként nem csak a férfiak, hanem a gyermekek nemzetközi egyezményekben garantált jogait is megsértve.

Szerzőtársam, a Férfihang társalapítója, így tiltakozott akkor a férfigyűlölet, apagyűlölet szítása ellen cikkében:

És most feministáink akciót szerveznek, mert azok a szemét férfiak ragaszkodnak a gyerekeikhez. A pofátlanok nem átallanak a végsőkig elmenni azért, hogy találkozhassanak és beszélgethessenek a saját gyermekeikkel! Botrány! Azonnal sztrájkot kell tartani, mert ez tűrhetetlen.

Na persze egy kis retorikai trükkel mindent ki lehet magyarázni. A feminista nyelvjárásban a családból az apát kihajintó nő “áldozat”, aki a gyereket nem elidegeníti az apjától, hanem “megvédi”. A gyerekét szerető apa “zsarnok”, “brutális” és “alkalmatlan”, az apa törvényi jogait betartató bíróság “megaláz” és “elhallgattat”, valamint szegény áldozat anyákat még jól meg is bünteti. Végülis nézőpont kérdése az egész – legalábbis addig, amíg meg nem nézzük a valós számokat és a valós eseteket. Amíg a NANE arról értekezik, hogy a bíróságok gyermekek tízezreit “kényszerítik” akaratuk ellenére az apával való kapcsolattartásra, addig a valóság szerint anyák tízezrei utálják a gyermekeik apját annyira, hogy megpróbálják őket végleg kigolyózni a csemeték életéből. Milyen ember az, akinek a kétheti-havi egyszeri találkozás is fáj, amit a gyermekének a másik szülője együtt tölthetne a lurkókkal? Persze létezik pár százalék erőszakos férfi, akit nem szeretnek a gyerekei, de azok általában nem is hajtanak arra, hogy válás után is találkozzanak. Akik látni akarják a gyerekeiket, azok szinte kizárólag azért szeretnék velük fenntartani a kapcsolatot, mert szeretik őket. És ez az érzelmi szál legtöbbször kölcsönös, hiszen azt is mindannyian tudjuk, hogy a gyereknek is szüksége van az apjára. Csak az anya rendszeres és kitartó munkájával tehető tönkre végleg az apa-gyermek kapcsolat, amiről feministáink szemérmesen nem beszélnek. Szerintük ilyesmi nem létezik, persze.

És végül mi sem természetesebb annál, mint hogy a szegény, szegény gyerekekre hivatkoznak. Hiszen csak őket akarják megvédeni az agresszív apáktól, mint tudjuk. A statisztika megint másról beszél: a gyermekek elleni családon belüli erőszak nagyobbik részét nők követik el, valamint az elvált szülők gyermeke minden szempontból nagyobb biztonságban van az apjával, mint az anyjával. Épp ezért feministáink ezeket a számokat nem említik, egyszerűbb a szőnyeg alá söpörni őket és helyette szívet szorongató siránkozással maguk mellé állítani a megtévesztett tömeg szimpátiáját.

Felmerül a kérdés, hogy azóta milyen eredményeket sikerült elérnie a férfijogi mozgalomnak? 2012-ben még évekre voltunk attól is, hogy az egyetlen apákat képviselni törekvő civil szervezet, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete mellett létrejöjjenek azok az új apajogi szervezetek, amelyek a közvetlen jogsegély mellett szélesebb körű közéleti és lobbi tevékenységgel igyekeznek elérni, hogy az elvált apák jogai többet jelentsenek havi pár órás láthatási jogánál: alaphelyzetben mindkét szülőt megillető felügyeleti jogot és igény esetén váltott elhelyezést. Napjainkban a Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete, az Apák Az Igazságért Egyesülettel és az Apaszív Egyesülettel fej-fej mellett igyekszik megszólítani a kormányzatot, az igazságügyi és gyámügyi szakmát és az apák érdekeit is szem előtt tartó joggyakorlatra motiválni őket.

Az eredmények kétségesek. A jog és a joggyakorlat évek alatt sem változott érdemben, miközben a feminista szervezetek továbbra is elárasztják a közéletet férfigyűlölő, apaellenes szólamaikkal, annak érdekében, hogy minél szélesebb körű korlátozásokat követeljenek az apai jogokkal szemben. Ma is nagyon messze vagyunk még attól, hogy elmondhassuk hogy egy válás esetén azonos jogok, azonos elbírálás és azonos lehetőségek állnak mindkét szülő előtt.

Mindezek miatt nem elegendő ezen a napon megemlékeznünk az apák családi szerepvállalásáról, áldozatos családfenntartói munkájáról, hanem jogegyenlőséget is kell követelnünk azoknak az elvált apáknak, akik az alapvető emberi jogaikat megsértő „láthatási” rendszer miatt sajnos ezen a napon sem fognak találkozni gyermekeikkel.