Lincshangulat: Részeg ukrán rendőrök lőttek le egy ötéves kisfiút 

Lelőttek egy ötéves kisfiút a részegen randalírozó rendőrök Kijev közelében, számolt be a Kárpáthír. A gyereket kórházba szállították, de az életét nem biztos hogy meg tudják menteni. Lincshangulat uralkodott el Ukrajnában.

A helyi rendőrség közleménye szerint az ötéves kisfiút lelövő rendőrök teljesen részegek voltak az eset idején, olyannyira, hogy azt sem tudták megmondani, melyikük lőtt. Mindkettejüket azonnal letartóztatták.

Kijevben és környékén lincshangulat uralkodik, páncélosokat kellett kivezényelni az esetben eljáró bíróság védelmére és a belügyminisztérium épületét is kordonokkal vették körül.

Kárpátinfó értesülése szerint az ukrán államfő, Volodomir Zelenszkij a rendőrök szigorú megbüntetését ígérte, mint Facebook oldalára kiírta, sem enyhítés, sem az ügy eltusolása nem kerülhet szóba.

12 éves kislányt rabolt ki egy kijevi rendőr

Kijev Szolomenszkij Járási Bírósága ítéletet hirdetett annak a rendőrőrmesternek az ügyében, akit egy 12 éves kislány kirablásával vádoltak, írja az ua-independent.com.

A portál a központi állami nyomozó iroda sajtószolgálatának közleménye alapján tette közzé az információt, amely szerint a vádlott múlt év december 20-án követte el az Ukrán Btk. 187. cikkébe ütköző bűncselekményt, vagyis fegyveres rablást. Mint bizonyítást nyert, a rendőrőrmester a Szevasztopol hősei parkban megtámadta és földre teperte az iskolás lánykát.

Kést szorított a nyakához és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem adja át a mobiltelefonját.

A lányka rémületében átadta a rendőrnek a kétezer hrivnya értékű készüléket. Az is bebizonyosodott, hogy a vádlott ittasan követte el a bűncselekményt, amiért 3 év szabadságvesztésre ítélték.