Kitört a belháború a Pride-osok között


 

Sejthető volt, hogy bekövetkezik. Mégis sokan hittek abban, hogy elkerülhető a konfliktus. Pedig a konzervatívok már régóta rebesgetik (amit azért józan paraszti ésszel is simán ki lehet következtetni), hogy a transzneműség és a leszbikusság  nem igazán fér meg egymás mellett.

Ennek ellenére a transzneműek és a leszbikusok is ott voltak a Pride-okon, és így vagy úgy, de összetartotta őket az LMBTQ-mozgalom. Ennek most azonban itt vége, az idei, londoni felvonulás legelső transzparensén ugyanis megjelent a leszbikusok hadüzenete: „Transgenderism Erases Lesbians”.

Komoly zűrzavart keltett a július 7-én rendezett londoni Pride vezérmolinója. Bár a brit főváros muszlim polgármestere, Sadiq Khan a melegfelvonulás előtt kiadott közleményében azt írta: „A Pride különbözőségek ünnepléséről és London elképesztő LMBTQ-közösségéről szól”. S bár hasonlóan szépeket („London az a város, ahol az lehetsz, aki szeretnél lenni, és azért szeretnek, aki vagy”) mondott az esemény után Khan szóvivője is a Pink Newsnak, a „Transgenderism Erases Lesbians” drapi mégis komoly ellentét szült két közösség között.

Kikről van szó? A térfél egyik oldalán ott állnak azok a leszbikusok – „Get the L Out” –, kiknek az a céljuk, hogy az ’L’ betű kerüljön ki az LMBTQ rövidítésből, így ugyanis el tudják választani az identitásukat a transzneműek közösségétől. (Amúgy korábban a ’T’ eltávolítását is követelték a mozaikszóból, mivel szerintük ez a betű a „medical transitionra”, vagyis az orvosi beavatkozásra utal.) A másik oldalt pedig ott vannak azok a transzneműek, akik a leszbikusoktól eltérően nem akarnak „megkülönböztetést”, hiszen ha úgy gondolják: belőlük is lehet leszbikus.

A londoni Pride szervezői a felvonulás előtt azon vacilláltak, hogy teret vajon adjanak-e a radikális leszbikusoknak. Egy korábbi közleményükben támogatásukról biztosították őket, vagyis engedélyezték nekik, hogy részt vehetnek a tüntetésen. Mindezt annak ellenére, hogy csupán a Pride-osok 24 százaléka mondta azt, hogy a felvonulás valójában egy „tüntetés”, 78 százaléka pedig azt, hogy a Pride egy „ünnepély”. A szervezők második közleménye azonban már arról szólt, hogy a „Get the L Out” részvétele a felvonuláson, illetve az, hogy a leszbikusok vezessék a Pride-ot, nem lenne túl jó ötlet. Mint fogalmaztak:

remélik, hogy egy kisszámú közösség nem fogja beárnyékolni 30 ezer ember üzenetét”.

Egyébként a szervezők mellett maguk a résztvevők is kritizálták a radikális leszbikusokat. Egy transznemű vonuló – aki magát „queernek, transznak, nonbinarynak (kétnemű – a szerk.), poliamorisnak (több személlyel ápol intim kapcsolatot – a szerk.) és leszbikusnak is tartja” – például azt a kérdést tette fel, hogy miért nem távolították el a „Get the L Out” mozgalom tagjait. A Liberális Demokrata Párt vezetője, Jennie Rigg pedig úgy vélekedett a menet után, hogy

ez az egész több ezer ember elárulásával ér fel. A Pride szervezőinek le kellene mondania, és az egészért bocsánatot kellene kérniük”.

A csörte tehát már a felvonulás előtt elkezdődött. Sőt, a vonulás alatt tovább süllyedt azzal, hogy a szervezők megpróbálták őket eltávolítani a „tömegből”. A végeredmény mégis az lett: ott vonulhattak a Pride elején.

Adódik a kérdés, hogy Sadiq Khan és Jennie Rigg – akik szentül hisznek a sokszínűségben, sőt, „védelmezik” azt – miért nem határolódtak el konkrétabban a „Get the L Out” nevű mozgalomtól – mondván, hogy az, amit képviselnek, az transzofób? Az ugyanis, amit a radikális leszbikusok képviselnek – a liberális és LMBTQ-logika és hiedelemviláguk értelmében – elvileg „kirekesztő”. Azonban úgy tűnik, London muszlim polgármestere (aki „csak” egy közleményben ítélte el az esetet) és a liberális politikus nem számít átlagos feministáknak (aki folyton-folyvást azért hisztizik, hogy hogy a biológiai férfiak kisajátítják a feminizmust). Hanem kiállásukkal azzal vádolják a transzneműeket, hogy támogatják, sőt, mi több: promotálják az erőszakkultúrát és az átnevelő terápiákat.

Mint az a „Get the L Out” honlapján is megtalálható, a mozgalom „leszbikusokból és feminista egyénekből áll”, akik szemben állnak az antileszbikus és nőgyűlölő LMBTQ-mozgalmakkal, és akik mindenhonnan ki akarják paterolni a leszbikusokat. Szerintük eget rengető probléma, hogy a transzneműség támogatja az átalakító műtéteket és a hormonkúrákat. Épp ezért csak egy biológiai nő lehet leszbikus, egy biológiai férfi – még ha át is megy a beavatkozáson, a hormonkezelésen – nem lehet az. Egy transznemű leszbikus pedig nem fogadhatja el azt, hogy egy pénisz a nemiszerve, mert ez is azt erősíti, hogy a biológiai nemeknek igenis van szerepe.

Ez az egész (értsd: transzneműség) az erőszakkultúra és a kötelező heteroszexualitás megnyilvánulása”

– vallják a mozgalom tagjai.

Dilemmák:

A transzneműek szerint nem akadály, ha egy „nőnek” vagy egy „leszbikusnak” pénisze van, addig ez a „hithű” leszbikusok szerint nem lehetséges. (Itt például rögtön itt felmerül a kérdés, hogy mi születik abból a kapcsolatból, amikor egy transznemű leszbikus beleszeret egy olyan valódi [biológiailag is] nőbe, aki homoszexuálisnak tartja magát.) És szerintük azzal sincs semmi probléma, ha valaki transzneműnek érzi magát, de inkább egy biológiai férfit/nőt választ társnak. (Ekkor meg egy transznemű válik transzfóbbá? Hogy is van ez?)

De itt vannak még a feministák is: „Ellenezzük a fiatal leszbikusok átalakulását, ha azt arra alapozzák, hogy kinézetük vagy viselkedésük nem felel meg a nőkkel kapcsolatos társadalmi elvárásoknak. Ha rövid a hajad, vagy nem szereted a rózsaszínt, az még nem jelenti azt, hogy férfi agyad van. Ettől még nem kell átalakulnod”. Ráadásként itt van még ez is tőlük: a transz-mozgalom egy konzervatív áramlat, amely felerősíti szexista nemi sztereotípiákat.


Úgy tűnik tehát, hogy a londoni Pride alatt kialakult zűrzavar, illetve a radikális leszbikusok térnyerése parázs vitát hozhat be a nagy-britanniai közéletbe. Hogy hogy zárul majd az egész, az jó kérdés. De egyáltalán el tud dőlni egy ilyen dilemma? Mert ha a radikális leszbikusok jönnek ki győztesen, az azzal járna, hogy kiszorítják a transzneműeket a Pride-ról. És ha a leszbikusok húzzák a rövidebbet? Akkor őket fogják kiszórni a vonulásokról. Csakhogy mind a két lépés kirekesztés lenne, ami pedig – érthető módon – nem jöhet szóba, hiszen mind a ketten az ellen küzdenek. Elvileg.

 


Like it? Share with your friends!

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük