Kim Dzsong Unnak újabb tengeralattjárója van, ami atomtöltetek célba juttatására is alkalmas lehet – Bárhol lecsaphat vele, senki sincs biztonságban

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szemlét tett a hadiflotta egy újonnan épített tengeralattjárójánál, amelyet hamarosan szolgálatba állítanak a Japán-tengeren – jelentette kedden a távol-keleti ország hivatalos médiája.

A két partvidékén két külön flottába szervezett észak-koreai haditengerészet fegyverzetébe már ma is több mint 90 tengeralattjáró tartozik, de a phenjani kommunista rezsim feltételezések szerint azon dolgozik, hogy tengeralattjáróról indítható rakétarendszert fejlesszen ki.

A KCNA állami hírügynökség beszámolója nem tett említést arról, hogy Kim mikor vagy hol szemlélte meg az új tengeralattjárót, s hogy azt milyen fegyverzettel látják majd el. Csak annyit közölt, hogy az új hadihajó Korea Keleti-tengerén (a Japán-tengeren) teljesít majd szolgálatot, és hogy „hadrendbe állítása kéznyújtásnyira van”.

A látogatáson Kim Dzsong Un „hangsúlyozta annak szükségességét, hogy szakadatlanul és megbízhatóan növeljék az ország védelmi képességeit, nagy erőfeszítéseket összpontosítva a hadiflotta olyan fegyverzeteire, mint a tengeralattjárók” – írta a KCNA.

A Kyodo japán hírügynökség szerint a phenjani híradás azt jelzi, hogy Észak-Korea folytatja katonai képességeinek fokozását, miközben arra törekszik, hogy folytathassa az Egyesült Államokkal megkezdett tárgyalásokat nukleáris programjának leszerelésről és az ellene hozott nemzetközi szankciók feloldásáról.

Június végén megtartott, immár harmadik találkozójukon, Panmindzsonban Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un megegyeztek arról, hogy a következő hetekben alacsony szinten újrakezdődhetnek a nukleáris tárgyalások.

Egy phenjani külügyi szóvivő ugyanakkor egy hete arra figyelmeztetett, hogy az augusztusra tervezett újabb dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok veszélybe sodorhatják a tárgyalásokat, és rakétakísérleteinek újraindítására kényszeríthetik Észak-Koreát.