Kiderült az igazság a Trump kegyetlenségét szimbolizáló kislányról

time-magazine-trump-.jpeg

A 888.hu arról ír, több balliberális sajtóorgánumot is megjárt egy fotó, amellyel azt kívánták illusztrálni, Trump bevándorlásellenes törvényeinek kegyetlen következményei vannak.

Ugyanakkor jelentkezett a kislány apja, aki cáfolta a sajtóhíreszteléseket. Mint kiderült, az anya egymaga vágott neki a háromezer kilométeres útnak a kislánnyal, majd mintegy hatezer dollárt fizetett, hogy átcsempésszék a határon. De egyáltalán nem szakították el őket egymástól az amerikai hatóságok.

A portál kifejti, a keservesen síró Yanela képe bejárta a balliberális sajtót. A kislány példájával azt kívánta igazolni többek közt a 444, vagy éppen a TIME magazin, hogy Trump bevándorláspolitikájának bestiális következményei vannak.

Ugyanakkor a képen szereplő lány édesapja, a hondurasi Denis Javier Varela Hernandes a Daily Mailnek nyilatkozva árulta el, kislánya és az anyja, Sandra együtt vannak egy texasi lakóközpontban, amerikai őrizet alatt.

Képzelhetik, hogyan éreztem magam, amikor megláttam a kislányomat azon a képen. Összetört a szívem, de tudtam, hogy nem voltak veszélyben

– hangsúlyozta az apa, hozzátéve, az anyját és a lányt soha nem választották el egymástól a határvédelemnél dolgozók.

Arról is beszélt, az anya ötlete volt az utazás, ugyanis meg akarta tapasztalni az „amerikai álmot”, a férfi ugyanakkor nem támogatta az ötletet, mert nem akarta veszélynek kitenni a kislányukat, bár végül engedett.

Így Sandra a kétéves kislánnyal elindult a csaknem 3000 kilométeres útnak, Hernandez búcsút sem tudott venni lányától.

Most abban reménykedik, hogy családja politikai menedékjogot kap, vagy visszatoloncolják. Bár Hernandez nem ért egyet Trump bevándorláspolitikájával, azt elismerte, elképesztően felelőtlen volt felesége részéről, hogy kisbabájukkal együtt elindult az Egyesült Államokba.

A nő végül 6000 dollár (1,6 millió forint) értékben szökött át a határon, embercsempészek segítségével.