Két év után sikerült elfogni a nizzai terroristát, aki az amerikaiak által támogatott csoport tagja volt

Az amerikai támogatású kurd-arab ernyőszervezetnek, a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a tagjai Rakkában elfogták a francia Adrien Guihalt, aki vállalta a 2016-os nizzai terrortámadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében.

Az SDF közléseszerint hírszerzési egysége a május 19-én, szombaton végrehajtott művelet keretében elfogta az Iszlám Állam egy csoportját, amelyet az Abu Oszama al-Faranszi néven is ismert Adrien Guihal vezetett – tudatta a kurd-arab ernyőszervezet. A francia férfit feleségével együtt fogták el a dzsihadista szervezet korábbi szíriai fellegvárában, amelyet az SDF tavaly nyáron szabadított fel.

Emlékezetes, korábban az AFP francia hírügynökség írta meg, hogy Adrien Guihalt 2012-ben négy év börtönre ítélték Franciaországban, emellett felfüggesztett börtönbüntetést is kapott egy robbanásos merénylet kiterveléséért. A férfi ezután menekült Szíriába és Irakba, hogy a két országban 2014-ben jelentős területeket elfoglaló Iszlám Állam oldalán harcoljon. Mi több,

ő volt az, aki vállalta az ISIS nevében a dél-franciaországi Nizzában elkövetett gázolásos merénylet kiötlését.

A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon mintegy 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. Mielőtt a hatóságok végeztek az elkövetővel, 86 embert gyilkolt meg.

Forrás