Judicial Watch: Kirúgtak nyolc újságírót Floridában, mert „kritizálták Sorost”

Kemény következményekkel jár az antiszemitizmus a jobboldalon. Soros mindeközben antiszemita és Izrael-ellenes lapba vásárolta be magát. Beszámoló az amerikai médiában tapasztalható kettős mércéről.

Nemrégiben látott napvilágot a hír, amely szerint az egyik Egyesült Államokban alapított kubai csatorna megvált több, munkatárástól, miután kritizálták Soros Györgyöt egy „antiszemitának nevezett” riportban.

A Martí Television az anyagban Sorost többek között – szélsőjobboldalinak nevezett konspirációs teóriák közlése mellett – egy „milliárdos zsidónak” nevezte, akit a „2008-as gazdasági válság egyik kitervelőjének” tituláltak.

Az elbocsátásokat egy több hónapos vizsgálatot követően a Globális Médiáért nevű független kormányzati ügynökség (U.S Agency for Global Media – USAGM) kezdeményezte

Az adást egyébként a – Donald Trump elnök által is rendszeresen idézett – Judicial Watch (JW) konzervatív jogvédő szervezet szerint New Jersey állam demokrata szenátora Bob Menendez szúrta ki, aki ezzel valószínűleg jó pontokat kívánt szerezni saját balliberális elvbarátainál, hiszen néhány évvel ezelőtt szövetségi vesztegetéssel és korrupcióval vádolták meg.

Néhány héttel az esemény után az USAGM, egyébként Obama párti vezetője John F. Lansig a JW szerint képmutató módon a sajtó és médiaszabadság mellett állt ki május 3-i, a sajtószabadság világnapján kiadott közleményben.

A kettős mérce ugyanakkor ezen a téren az Egyesült Államokban is erőteljesen érzékelhető. Miután Izraelben is nagy felháborodást váltott ki a New York Timesban közölt azon karikatúra, amely a Dávid-csillagot viselő Netanjahu-kutya által vezetett vak Donald Trumpot ábrázolta, a közfelháborodást észlelve a szerkesztőség némi késéssel – személyi konzekvenciák nélkül – a Twitteren kért bocsánatot a rajzért, elismerve, hogy a rajz „antiszemita jellegű”, és hiba volt közölni.

Jelen időpontig – konzervatív elemzők szerint megdöbbentő módon – annak ellenére nem történtek elbocsátások a lap vezetésében, hogy a Simon Wiesenthal központ „beavatkozást” szorgalmazott, Gilad Erdan Izrael állam minisztere pedig lenácizta a napjainkig 98 Pulitzer-díjat nyert liberális orgánumot.

A dolog pikantériája, hogy 2018-ban Soros egyik befektetési ügynöksége, a Soros Fund Management LLC több mint 3 millió dollár értékben vásárolt New York Times részvényeket, ezzel érdemi befolyást szerezve az „antiszemita lapnál”.