Ismerték az osztrák hatóságok, időzített bombának tartották, mégis gyilkolhatott a migráns


A kegyetlen gyilkosság óta a tettes, Senol D. nem hajlandó megszólalni. A török származású férfi három késszúrással végzett feleségével, a harmadik szúrást akkor követte el, amikor a nő megpróbált segítséget kérni és elvonszolta magát a lakás ajtajáig.

A gyilkosságot a pár négy gyermekéből három (egy egyéves, egy hároméves és egy kilencéves gyerek, a negyedik már külön él) végignézte. A kilencéves fiú még ki tudta hívni a mentőket, ám a nő a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A kép illusztráció.

Az elkövetőt ugyan elfogták, de sem az indítékairól, sem a motivációiról nem tudni semmi biztosat, ugyanis nem szólalt meg az elfogása óta.

Senol D. azonban ismert volt a hatóságok előtt, mert egyre inkább radikalizálódott, egyre szorosabb viszony fűzte az iszlámhoz. Ez egyébként viszonylag ismert tény volt a férfiról, a környezete is tudta. Sokan nem is értik, hogy maradhatott szabadlábon a férfi, és hogy hagyhatták a hatóságok, hogy erre a brutális gyilkosságra sor kerüljön.

A szomszédok szerint a férfi nem szerette, ha a felesége burka nélkül ment utcára, sokszor üvöltözött is vele ezért.

Sőt, a környéken nem is kedvelték a férfit, mert az egész szomszédságot megpróbálta áttéríteni az iszlám vallásra. Amikor egyes embereknél sikertelenül járt, gyakran üvöltözött még, vagy az adott ház ajtaját csapkodta. Sokan féltek is tőle emiatt. Volt olyan nő, aki egy listát írt arról, hogy Senol D. mikor kereste fel őt azért, hogy áttérítse az iszlámra.

Egy ketyegő, időzített bomba volt”

idézte a Kronen Zeitung a tettes egyik szomszédasszonyát.

A hatóságok elmondása szerint hiába tudtak a férfi tevékenységéről, és hiába figyelték őt, nem tartóztathatták le.

A rendőrségnek nem volt információja arról, hogy Senol D. korábban erőszakos cselekményt követett volna el, és bár több bejelentést tettek miatta korábban, egyik sem volt olyan, amiben túl agresszívan viselkedett volna.

Csak azért, mert valaki a hivatalos szervek szerint egyre jobban közeledik a radikális iszlámhoz, még nem lehet letartóztatni, így sajnos nem is tudták megelőzni a tragédiát – derül ki a rendőrség tájékoztatásából.

 


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük